Nagyböjt 4. vasárnapja

Evangélium Lk 15,1-3. 11-32

¹A vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák. ²A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. „Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük” – mondták. ³Erre mondott nekik egy példabeszédet:

¹¹„Egy embernek volt két fia. ¹²A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. ¹³Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát. ¹⁴Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett. ¹⁵Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni. ¹⁶Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. ¹⁷Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. ¹⁸Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. ¹⁹Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. ²⁰Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.

²¹Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. ²²Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. ²³Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, ²⁴hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. ²⁵Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. ²⁶Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. ²⁷Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült – felelte. ²⁸Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. ²⁹De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. ³⁰Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. – ³¹Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. ³²S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

Ennek a szakasznak a kulcsa talán nagyon is az első sorokban található. A Jézus körül tolongó tömeg, amely hallgatni akarja őt, egyrészt a köztudottan bűnösökből áll (Lukács azt mondja, hogy „a vámosok és a bűnösök mind jöttek, hogy hallgassák”), másrészt becsületes emberekből, akik minden pillanatban, mindennapi életük legkisebb részletéig igyekszenek Isten kedvében járni; ezek az írástudók és farizeusok. Tudni kell, hogy a farizeusok valóban nagyon rendes emberek voltak: nagyon jámborak, és Mózes törvényéhez hűségesek. Ezeket csak sokkolni tudta, hogy ha Jézus egy kicsit is körültekintő lenne, látná, hogy kikkel van dolga! Szent Lukács pedig azt mondja, hogy „ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük!” Még súlyosabb az, hogy a farizeusok nagyon tudatában voltak Isten szentségének, és az ő szemükben teljes összeférhetetlenség volt Isten és a bűnösök között. Tehát ha Jézus Istentől való lenne, nem mutatkozna a bűnösökkel.

Ekkor Jézus elmondja ezt a példázatot, hogy messzebbre vigye őket, hogy felfedeztesse velük Isten arcát, amelyet még nem ismernek, az Atya igazi arcát.  Mi a tékozló fiú példázatáról szoktunk beszélni… azonban ennek a történetnek a főszereplője tulajdonképpen az atya, az Atya, természetesen nagy A-val. Ennek az Atyának két fia van, s ami a meglepő ebben a történetben, hogy ebben a két fiúban van legalább egy közös pont: az, ahogyan az apjukkal való kapcsolatukat látják. Nagyon különböző módon viselkedtek, ez igaz, de végső soron az, ahogyan az apjukhoz viszonyultak, az hasonló!... Igaz, hogy a fiatalabbik fiú súlyosan megbántotta az apját, a másik látszólag nem, de ez nem annyira biztos… mert végső soron egyik is, másik is számítgat. Amelyik vétkezett, azt mondja, „már nem érdemlem meg”, aki hűséges maradt azt mondja, „valamit azért én is érdemelnék”. Egyik is, másik is számító hozzáállással éli meg gyermeki viszonyát. 

Maga az Atya mérföldekre van a könyveléstől, ő nem akar érdemekről hallani sem egyik sem másik értelemben! Ő szereti a fiait, és ennyi. Ezen nincs semmi könyvelni való. A fiatalabb azt mondta: „Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét!...” Az Apa messzebbre megy, ő mindkettőnek azt mondja, hogy „mindenem a tied”. A bűnösnek még időt sem hagy arra, hogy bármiféle bűnbánatot kifejezzen, nem kér semmilyen magyarázatot, hanem siet ünnepelni, mivel fia „halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

Ebben áll ennek a példázatnak a tanulsága: Istennel kapcsolatban szó sincs számításról, érdemről, számtanról, pedig ez egy olyan logika, amit nagyon nehezen engedünk el. Az egész Biblia, az ószövetségtől kezdve Istennek e lassú és türelmes pedagógiája, hogy úgy ismertesse meg velünk önmagát, amilyen, és nem olyannak, ahogy mi elképzeljük. Vele csak ingyenes szeretetről van szó… Csak ünneplésről van szó minden alkalommal, amikor házához közeledünk.

Marie-Noëlle Thabut: Az Írások értelme