Gondolatok összes
A Szent Szűz abban múl fel minket, hogy nem tudott vétkezni, mentes volt az eredeti bűntől, de másrészt nem volt olyan szerencsés, mint mi, mert neki nem volt Szent Szüze, akit szerethetett volna. Számunkra ez édességtöbblet, számára pedig édességhiány.
Engem az Úr az Ő végtelen irgalmával jelölt meg… Egyet kívánok már csak, szeretni Őt annyira, hogy szeretete fölemésszen engem.
Amióta teljesen lemondtam önmagamról, a lehető legboldogabb életet éltem.
Egy percig szenvedek csak; azért veszítjük el bátorságunkat és azért esünk kétségbe, mert a jövendőre gondolunk.
Ha alázatos maradok és kicsinyke, jogomban áll halálom órájáig apró-cseprő ostobaságokat elkövetni anélkül, hogy a jó Istent megbántanám. Hisz a kis gyermekek is folyton törnek, zúznak, megbotlanak, de azért szeretik nagyon a szülőiket és szüleik is szeretik őket.
Kicsinynek lenni annyit tesz, mint beismerni önmagunk semmiségét, hibáink miatt el nem veszteni bátorságunkat, mert a gyermekek gyakran elesnek, de olyan kicsinyek, hogy nem ütik meg magukat nagyon.
Én ez a picike kis gyermek vagyok, aki felmászott az Úr Jézus térdeire, fejecskéjét felemelte feléje és félelem nélkül megcsókolta. Az a másik nem tetszik nekem annyira, ő a felnőttek módjára visszatartja magát.
Én csak gyermek vagyok, gyenge, tehetetlen gyermek; de éppen ez a tehetetlen gyermekség bátorít fel arra, hogy magamat egészen Neked adjam, Jézusom, hogy arra kérjelek, engedd meg, hogy én a szeretetnek egő áldozata legyek.
Mindent jóvátesz egyetlen tekintet Jézusra és a saját nyomorúságunk tudata.
Az egyszerű lelkek egyszerű eszközökkel dolgoznak; én közéjük tartozom és az Úr a maga végtelen irgalmában lehajlott hozzám és megtanított, hogyan teljesíthetem fontos kötelességemet minden erőltetés nélkül.
A lelki gyermekség tökéletesebb állapot, mint a szenvedések szeretete, mert nincs ami jobban megsemmisíti az embert, mintha őszinte megadással kicsinynek érzi magát. A gyermekségnek szelleme biztosabb halála az önszeretetnek, mint a bűnbánat szelleme.
Az egyetlen vezeklés, amelyet gyakorolhattam az volt, hogy megtagadjam önszeretetemet; és ebből több hasznot merítettem, mintha a legszigorúbb külső penitenciát gyakoroltam volna.
Az én önmegtagadásom abban állott, hogy megtörtem akaratomat, elfojtottam egy-egy ellenkezést, észrevétlenül apró figyelmeskedésekkel halmoztam el környezetemet és még sok ezer ilyen apróságból.
A jó Isten azt kívánja tőlem, hogy úgy adjam át magamat, mint a kicsi gyermek, aki nem aggódik, mi lesz vele.
Ha a kis gyermek kormányozni akarja csónakját, nem tehet mást, mint hogy átengedi magát és hagyja lebegni vitorláit a szél tetszése szerint.
Egyedüli vágyam mindig teljesíteni Jézus akaratát. Hadd vegyen el és adjon, amit és amint Neki tetszik; s tökéletesség abban áll, hogy az Ő szent akaratát teljesítsük; hogy magunkat fönntartás nélkül átadjuk neki.
Ó! igen nagy a megpróbáltatásom! De a kis Jézus labdája vagyok; ha össze akarja törni az ő játékszerét, szabadon megteheti; igen, én csak azt akarom, amit Ő akar…
Egy csöppet sem félek sem a halál borzalmaitól, sem a betegség gyötrelmeitől, bármily nagyok legyenek is. A jó Isten még mindig segített rajtam: kézenfogva vezetett zsenge gyermekségemtől fogva … én most is Reá számítok.
Félek, hogy féltem a haláltól, mert hirtelen azt mondtam magamban: Mi ez? … hogyan fogok meghalni tudni? De nem félek attól, ami majd következik, valóban nem! Különben mindjárt átadtam magamat a jó Istennek.
Jézus, Jézus, ha le akarnám írni minden vágyamat, tőled kellene kölcsönvennem az élet könyvét, az számol be minden szentek cselekedeteiről és ezeket a cselekedeteket én mind valóra szeretném váltani érted.
Jézus mindenre képes: a bizalom csodákat művel.
Még ha azt hinném is, hogy elaludt szívemben az isteni szeretetnek lángja, apró szalmaszálakat tennék a hamura és biztos vagyok benne, hogy újra fölgyulladna.
Bizalmasan elmondom Jézusnak és a legkisebb részletekig elbeszélem Neki minden hűtlenségemet, mert azt hiszem, hogy ezzel a vakmerő átadással jobban megnyerem az Ő szívét és még inkább magamra hívom Annak szeretetét. - „Aki nem jött hívni az igazakat, hanem a bűnösöket”.
Én nem a félelem útjait járom; mindig találok elég okot az örvendezésre és még hibáimból is hasznot tudok meríteni. Az Úr Jézus maga bátorít fel arra, hogy így közeledjem Hozzá.
…elképzelhető-e az, hogy hibáink meg ne semmisülnének teljesen, ha gyermeki bizalommal belevetjük azokat a Szeretetnek mindent fölemésztő tűzhelyébe?
Hogyha a világ összes gonoszságának súlya az én lelkemet nyomná és az én szívemet marcangolná, még akkor sem fogyatkoznék meg bizalmam, összezúzott szívvel, megtépett lélekkel, de bízva, remélve vetném magamat az Úr ölelő két karjába.
Az Úr számbaveszi gyöngeségünket és teljesen ismeri, ami nádnál is törékenyebb természetünket; mitől is félnék tehát?
Hozza meg a jó Istennek azt az áldozatot, hogy lemond Érte a gyümölcsről. Ne aggódjék, ne csüggedjen el, ha egész éltében is visszaborzad a szenvedéstől, ha retteg a megaláztatástól és ha azt kell látnia, hogy jóakaratának virága, buzgó vágyainak bimbója lehull, mielőtt pompázott, illatozott volna.
Ha békében eltűrőd a megpróbáltatást, hogy ne tessél önmagadnak, édes nyugvóhelyet nyújtasz Jézusnak; igaz, hogy szenvedni fogsz, mert kiküldted magadat saját otthonodból, de ne félj, minél szegényebb leszel, annál inkább fog szeretni az édes Jézus.
Október 20.
A hiányzó és nélkülözhetetlen dolgokat alázatosan kell kérnünk, mint a koldusok, kik alamizsna után nyújtják kezüket: ha elutasítják őket, még csak nem is csodálkoznak rajta, hiszen senki sem tartozik nekik semmivel.
Ha alázatosak vagyunk, szívesen elfogadjuk, hogy mindenki parancsoljon nekünk.
Csak az evangéliumra kell pillantanom és rögtön megüt, elbűvöl az Úr Jézus életéből fakadó illat és én érzem és tudom merre kell futnom…
Álljunk a kicsi lelkek közé, tartsuk magunkat olyan tökéletlennek, hogy a jó Isten segítsége nélkül egyetlen pillanatig sem tudnánk élni. Midőn azt látja, hogy tudatában vagyunk semmiségünknek…rögtön kinyújtja felénk kezét; ha azonban valami nagyban karunk próbálkozni, még ha buzgólkodásból is tesszük, egymagunkra hagy.
Egyetlen dolog van, ami nem kelti fel az irigységet és ez az utolsó hely; és csak erről lehet elmondani, hogy nem hiúság és nem gyötrelme a léleknek. Mégis, az embernek nincs mindig hatalmában az ő útja, és néha azon vesszük magunkat észre, hogy csillogni, ragyogni kívánunk.
Egyszóval, én az Egyház leánya akarok lenni, mint Szent Terézia anyánk is volt, és imádkozni akarok Szentatyánknak, a Pápának a szándékaira, tudva, hogy az ő szándékai felölelik a mindenséget. Ez az életem célja.
Ha Önt mindig tökéletlennek tartják is, ne búsuljon, ez jó Önnek, ebből van igazi haszna. Tudja mi a boldogság? Annak elismerése, hogy mi magunk tökéletlenek vagyunk, míg másokban meglátjuk, elismerjük a tökéletességeket és örvendünk neki…
Igen, én olyan pici lélek vagyok, aki csak nagyon pici dolgokra képes s még néha az is megtörténik velem, hogy ezeket a semmiségeket is elhalasztom, melyek pedig oly édes békével árasztják el lelkemet: de ilyenkor nem török le, nem kedvetlenedem el, hanem nyugodtan viselem el a béke megfogyatkozását és azon igyekszem, hogy máskor éberebb és óvatosabb legyek.
Olyan vagyok, mint egy tűszúrásoktól össze-vissza karcolt varrópárna és már nem bírom ki tovább. Igaz ugyan, hogy kicsinyek a lyukak, de több fájdalmat okoznak nekem, mintha egy nagy lyuk miatt kellene szenvednem, amelyet egyszerre érzek. Ó!, hogy reszket miattuk a kis labda! Mégis nagyon boldog vagyok, örülök minden szenvedésnek, melyet Jézus küld nekem…
Tévedsz, ha azt hiszed, hogy az áldozatok útját taposom, gyenge vagyok, igen gyenge; mindennap jobban és jobban tapasztalom ezt, a saját hasznomra. De Jézusnak abban kedve telik, hogy megtanítson, hogyan kell erőtlenségemmel dicsekednem. Nagy kegyelem ez, mert az ilyen érzés a szív békéjét és nyugalmát rejti magában.
Látod, Uram, mit tehetek én, hacsak te nem hordasz karjaidban; ha magamra hagysz, azért teszed, mert látni akarod, hogy elestem. Nem fogok tehát nyugtalankodni, de mindig kinyújtom majd feléd könyörgő kezemet… Nem tudom elhinni, hogy Te elhagynál engem!
Mária az anyák közt a legirgalmasabb!
A Szűzanya soha nem mulasztja el, hogy megvédjen, amikor segítségül hívom őt. Ha nyugtalanság, zavar tör rám, hamar felé fordulok, ő pedig, mint a leggyöngédebb az anyák között, mindig gondomat viseli.
Tudja, mely napok az én vasárnapjaim és ünnepnapjaim? Azok, amelyeken a jó Isten szokottnál nagyobb szenvedéseket küld reám.
Ó! ne hagyjuk kárba veszni azt a megpróbáltatást, melyet Jézus küld reánk és ne mulasszuk el az alkalmat, hogy ezt az aranybányát jól kiaknázzuk…
Ha alázatosan fogadjuk azt a megaláztatást, hogy tökéletlennek láttuk magunkat, rögtön visszajön a jó Isten.
Nagyon sok gyarlóságba esem, de örülök neki. Nem sikerül nekem mindig az sem, hogy fölemelkedjem a földi semmiségek fölé; nyugtalanít például, ha valami ügyetlenséget mondtam, vagy elkövettem; ilyenkor magamba térve így szólok magamhoz: Sajnos! tehát még a kezdet kezdetén vagyok, mint azelőtt! De minden szomorúság nélkül és nyugodtan gondolom ezt; hisz oly édes dolog gyengének és kicsinynek érezni magamat!
Már régóta földi mennyországom a szenvedés és el sem tudom képzelni, hogy fogom majd megszokni annak az országnak éghajlatát, ahol minden szenvedéstől ment, örökös boldogság uralkodik. Jézusnak teljesen át kell majd alakítania lelkemet, különben képtelen leszek ezeket a végnélküli örömöket elbírni.
Ha láthatnák milyen szeretettel tekintenek le az angyalok az ég fényhonából az ő küzdő kicsi testvérkéjükre! Lesik, várják a harcnak végét, hogy eláraszthassák a kicsi győztest a virágok, a koszorúk özönével. Hiszen mi arra vágyunk, hogy kis vértanuk lehessünk: tőlünk függ, hogy elnyerjük-e a győzelmi pálmát!
Nem a halál jön majd értem, hanem a Jóisten. Az égbe megyek… Be fogok lépni a kiválasztottak lakhelyére, látni fogom a szépségeket, amelyeket emberi szem soha nem látott, hallom majd a harmóniát, amelyet fül még nem hallott, örvendezni fogok az örömben, amelyet emberi szív soha meg nem tapasztalt. Egy nap a paradicsomban találjuk magunkat, és az igazi boldogságot fogjuk élvezni.
Ó! mily boldog vagyok, hogy oly tökéletlennek érzem magamat és hogy halálom óráján annyira rászorulok a jó Isten irgalmasságára!
Ami engem illet, csak annyi világosságot kapok, hogy kicsinységemet és semmiségemet lássam. Be kell vallanom, több hasznot merítettem a saját semmiségem tiszta megismeréséből, mint a hit titkainak világos átértéséből.
Én mindig így szóltam a jó Istenhez: Ó édes Istenem! meg akarlak hallgatni, esdve kérlek, válaszolj nekem, amikor alázatosan kérdem: Mi az igazság? Add, hogy úgy lássam a dolgokat, amint valóban vannak és hogy ne hagyjam, hogy a hazugság elcsábítson!
Esedezem Hozzád, édes Istenem, ne engedd meg, hogy a dicséret olaja, mely oly édes a természetnek, elpuhítson engem, oly módon, hogy elhitesse vele, hogy az enyémek azok az erények, melyeket oly ritkán és nehezen gyakorlok.
Magam sem tudom, hogy örülhetek én annak, amitől irtózik és visszaborzad a természet! El nem tudnám hinni, ha magam nem tapasztaltam volna…
Már szinte elepedtem a vágytól, hogy mélyen megalázzanak; és életének alkonyán örült, hogy az emberek tökéletlennek tartják, míg ellenben az elismeréstől félt, a bók nem tetszett neki.
…Ó, a mennyországot mennyire óhajtom, hogy ott színről-színre láthassam Jézusnak szentséges Arcát, örökre szemléljem annak csodálatos szépségét; de addig is sokat akarok szenvedni és megvetve lenni itt a földön.
Keresztút volt az én életem öt hosszú éven át, de ezt csak az Úr és én magam tudtam. Ez volt az én lelkem elrejtett kis virága, mellyel az Urat megörvendeztettem s mely szüntelenül az ég felé árasztotta illatát.
El kell rejtőznünk magunknak is, csak akkor találjuk meg azt ami el van rejtve, titoknak kell lennie a mi életünknek.
El ne felejtsük, hogy Jézus rejtett kincs: kevés a száma azoknak a lelkeknek, akik föl tudják fedezni, mert az emberek azt szeretik, ami fényes…
Mily boldogság az, úgy elrejtőzhetni, hogy senki sem gondol többé reánk! ismeretlennek lenni, még azok előtt is, akikkel élünk!
A szenvedés megérlelt és úgy megacélozta lelkemet, hogy a mulandó dolgokért már nem hullattam könnyeimet.
Megbocsátotta nekem előre azokat a bűnöket, amelyeket elkövethettem volna.
Szeretetből akarok meghalni, mint ahogyan Jézus halt meg a kereszten.
Jézus azt karja, hogy szeressem, mert nekem nem sokat, de mindent megbocsátott…
A Mennyország reményében veled akarok élni, minden nap követni akarlak, Anyám.
Az idő nem más, mint légtükrözet, valami álom… A jó Isten már ott lát minket a dicsőségben és örül a mi örökboldogságunknak!... Ó! mily jól esik lelkemnek ez a gondolat! Akkor megértem, miért hagy bennünket szenvedni…
Istenünk, szívünknek Vendége ismeri nyomorúságunkat; azzal a szándékkal jön, hogy üres sátrat találjon, hisz ezt akarja csak…
Hogy Jézusnak hajléka lehessen a mi szívünk, íme mily mélyre kell leszállnunk: olyan szegényeknek kell lennünk, „hogy ne legyen, hová fejünket lehajtsuk…”
Milyen szépséges ünnep Mária születésnapján válni Jézus jegyesévé! Az egynapos Szent Szűz mutatta be a kis Jézusnak kis virágát. Ezen a napon minden kicsi volt, kivéve a kegyelmeket és a békét, amelyet kaptam, azt a szelíd örömet, amelyet este éreztem, mikor a mennybolton pislákoló csillagokat néztem, s arra gondoltam, hogy a szépséges Ég hamarosan megnyílik majd elragadtatott szemeim előtt, s egyesülhetek Jegyesemmel az örök boldogságban.
Nagyon is igaz, hogy minden kehelyben ott kell lennie a keserű cseppnek, de részemről azt találom, hogy a tövisek nagyon is megkönnyítik nekünk a földtől való elszakadást és arra tanítanak, hogy tekintsünk magasabbra, mint ez a szegény föld.
Mikor túlságosan nyomorultaknak látjuk magunkat, nincs kedvünk többé önmagunkra tekinteni, hanem csak egyetlen Szerelmesünkre nézünk.
Hogy tehát sem időmet, sem erőmet ne pazaroljam, arra törekszem, hogy magának az Úr Jézusnak homlokáról oszlassam el a felhőket és az Ő isteni ajkára csaljam az örvendezés szelíd mosolygását.
…nem várok viszonzást itt a földön; egyedül a jó Istenért teszek mindent, így azután fáradozásom mindig jól meg van fizetve.
Nagy megpróbáltatás az, ha az ember mindent feketének lát; de ennek nem csupán ön az oka; tegyen meg mindent, hogy szívét a földi gondoktól felszabadítsa és az emberektől elszakítsa; azután maradjon nyugodt, a többit elvégzi az Úr Jézus maga.
Ó, mily csekély a száma azoknak a lelkeknek, akik semmit sem tesznek, csak úgy valahogyan és körülbelül! Mily ritkán találkozunk olyanokkal, kik mindent a lehető legjobban végeznek!
Most értem és látom, hogy az Úrnak senkire sincs szüksége – legkevésbé énreám – ahhoz, hogy a földön jót tegyen.
Ó! mennyi, de mennyi méreggel tömjéneznek naponta azoknak, akik az első helyeken vannak! Mily gyászos dicsősködés ez! És mennyire tisztának, önmagától elváltnak, mindentől lemondónak kell annak lennie, akit ér, hogy el ne kábítsa, el ne szédítse!
Sokat kellett küzdenem, nagyon elfáradtam, de nem félek a háborútól, olyan nyugodt vagyok, mint ima közben. A jó Isten azt akarja, hogy mindhalálig küzdjek.
Az Úr kegyelmével vértezett föl és nincs az a kemény küzdelem, mely hátrálásra bírna: kerüljön bármibe, teljesítenem kell kötelességeimet, ki kell tartanom helyemen.
Fel kell áldoznom kívánságaimat, le kell mondanom természetes hajlamaimról és nem a saját terveim szerint kell a lelkeket vezetnem, hanem engednem, hogy ki-ki az ő saját ösvényén, kövesse azt az utat, melyet az Úr Jézus maga jelölt ki az ő számára.
Láttam, hogy csaknem minden léleknek ugyanazon gyötrelmeken, ugyanazon küzdelmeken kell átesnie és hogy mégis végtelen különbség van közöttük.
Ha Szent Pálban szeretem azokat a kiváltságos kegyelmeket, melyeket az Úr neki adott, ezen a címen tehát enyém mindez. Ennek az egyességnek a révén gazdag lehetek és magaménak nevezhetem mindazt a jót, amely az Égben és a földön van, az angyalokban és a szentekben, valamint mindazokban, kik az Istent szeretik.
Mindent, de mindent Érte akarok tenni. És ha már semmim se lesz, amit neki felajánlhatok, akkor ezt a semmit adom oda Neki.
Én azt hiszem, hogy amint megnyerik Jézust a mi áldozataink, éppúgy lebilincselik Őt örömeink is; elegendő ehhez, hogy ne zárkózzunk el egy önző boldogság élvezésében, hanem hogy felajánljuk Jegyesünknek mindazokat a kis örömöket, amelyekkel telehinti életutunkat, hogy szívünket megörvendeztesse és magához emelje.
Ó! Ön tehát érvényesülni akar…én távol tartom magamat ettől a mesterségtől, inkább az Úr Jézussal mondom: „Nem keresem dicsőségemet: van, aki keresse és megítélje”
Ha félreértenek, vagy megítélnek minket, ugyan miért védekezzünk? Hagyjuk, hadd ítéljenek, ne szóljunk egy szót sem; oly édes ezt minden izgalom nélkül elviselni! Ó! boldog hallgatás, mely annyi boldogsággal, mennyei békével árasztod el a lelket!
Jézus a mi szeretetünktől akarja függővé tenni a lelkek üdvét; ajánljuk fel Neki szenvedéseinket, az ő megmentésükért. Ó! éljünk értük, legyünk apostolok!
A szeretet kardjával harcolom én a jó harcot, hogy az országból elűzzem az idegent és trónra emeljem az igazi Királyt a lelkekben.
Nem azért választottam szigorú életmódot, hogy a saját hibáimat engeszteljem, hanem a másokét.
Gyorsan mentegetni kezdem a hibázót és kutatom, keresem azt a jószándékot, amely cselekvésre bírta.
Nem harcolunk jó harcot, ha másoknak még oly nyilvánvaló tévedéseit is, mindenáron be akarjuk velük láttatni; mert hiszen nem vagyunk felelősék értük. Nem a béke bíróinak, hanem a béke angyalainak kell lennünk.
Kiszárad a lélek, ha önmagával foglalkozik, ilyenkor a tevékeny szeretet gyakorlásához kell fordulnia.
Nem, én nem elégszem meg azzal, hogy minden kérést teljesítsek, el akarom lesni, ki akarom találni mások kívánságait s azt úgy teljesíteni, hogy megtiszteltetésnek tekintem, hogy másokon segíthetek és ha valami szükséges dologtól megfosztanak, boldog akarok lenni, hogy annak terhétől megszabadítottak.
Amikor a szentekhez fordulunk, várnunk kell egy kissé, érezzük, hogy részükről is elő kell adniuk kérésüket; de amikor a Szűz Máriához fordulunk valamely kegyelemért, rögtön megkapjuk azt, amit kértünk… Nem vette ezt észre? Próbálja meg és majd meglátja!
Hányszor, de hányszor gondoltam már arra, hogy minden kegyelmet, mellyel az Úr elhalmozott, egy ismeretlen kicsi léleknek köszönhetem, akit majd csak az Égben fogok megismerni!
A jó Isten azt akarja, hogy itt a földön a lelkek az ima szárnyain érintkezzenek és közöljék egymással a lelki adományokat.
Óvakodj a gonosz szellem cselszövényeitől, mert az ördög meg akarja fosztani Jézust az ő kedves tabernákulumától, hisz tudja, hogy ezzel egyben azon a szegény üres szíven is uralkodik, melynek Ura kiköltözött”. „Uram, Te mindenható vagy; maradj nálam mindig, mint a tabernákulumban s ne távozzál el soha a Te kis hostiádtól...
Nyisd meg végre kelyhecskédet, hogy az isteni harmatcsepp, az angyalok kenyere beléhulljon, megerősítsen és mindazzal ellásson, aminek hiányát tapasztalod.
Hiszen nem azért száll Ő naponta a földre, hogy az aranyból készült kehelyben maradjon, hanem hogy egét egy másik éggel cserélje fel: a mi szívünkkel, amelyben Neki kedve telik.
Ez élet alkonyán majd megjelenek Előtted, Uram, és pedig üres kezekkel, mert nem az én cselekedeteim érdemére akarom alapítani az én bizalmamat… A mi egész életszentségünk szennyteljes a Te szemeid előtt. Én tehát a Te saját életszentségedet akarom magamra ölteni, a Te saját szereteted tűzével akarlak magamba olvasztani mindörökre Téged…
Zavarba jön majd (Isten), hogy mit tegyen velem, mert cselekedeteim nincsenek… De tudom, mit tesz, az Ő saját cselekedetei szerint fog nekem megfizetni!
Az Úr Jézus minden érdemünkön kívül ingyen akarja nekünk megadni mennyországát.
Ó, édes Jézusom, tudom azt, hogy lehetetlenséget nem kívánsz tőlem; Te jobban ismered, mint önmagam, gyöngeségemet és számtalan tökéletlenségemet; Te tudod azt is, hogy sohasem tudnám testvéreimet úgy szeretni, mint Te szereted őket, ha nem volnál Te az, ki énbennem szereti őket, ó én kegyes Megváltóm!...
Igen, érzem és tudom, hogy amikor másokkal gyöngéd és szeretetteljes vagyok, akkor az Úr Jézus működik bennem.
Ha szeretetből felveszünk egy gombostűt, azzal is megmenthetünk egy lelket.
Jézus tesz csak mindent bennem, én nem teszek semmit.
Az Úr Jézus, látva jóakaratomat, egyetlen pillanat alatt befejezte azt a munkát, amelyen én évekig sikertelenül dolgoztam… Erőssé és bátorrá tett és felfegyverzett engem, saját fegyvereivel.
Ó igen! kívánom ezt a szívszaggató szenvedést, mely annyira fáj… A szeretet és a megpróbáltatások vizének partjára ültetett gyenge nád vagyok; a nád pedig hajlik és el nem törik, hogy tudnék tehát összetörni én, aki mindenben, mi velem történik, csak Jézusnak áldott kezét látom!
Július 16.
Nem fordultam a jó Istenhez, mert jobb szeretem Őt hagyni, tegyen, amit akar; Szűz Máriát kértem csak és ez egész más; ő majd kezébe veszi az én kis ügyeimet, akár elmondja, akár nem, ő már jobban tudja, mit tegyen, hogy ne kényszerítse a jó Istent kérésem meghallgatására.
Jézus keze vezet mindent, Őt kell csak látni mindenben…
Ó, édes Jézusom, kiöntött olaj a Te neved, ebbe az illatárba akarok elmerülni, ebbe akarok eltemetkezni az emberek elől.
Nem nyújt semmiféle vigaszt az út, amelyen haladok, de Jézus választotta azt és nekem egyedüli vágyam, hogy csak Őt elégítsem ki, Őt egyedül!...
Tudod, hová akarok menni, tudod, kiért akarok a hegy csúcsára fölérni, tudod, ki az, Akit szeretek és Akinek tetszeni egyedüli vágyam? Csak Ő Érette vállalkozom erre az útra; vezess tehát oly utakon, amelyek az övéi; csak azt tudjam, hogy Ő meg van elégedve velem és végtelen boldognak érzem magamat.
Ó Jézusom! add, hogy egyedül Téged keresselek és Téged szeresselek! Add, hogy a világ meghaljon számomra és hogy én is egészen meghaljak a világnak.
Ismerek egy forrást, ahol, ha ivott, még mindig szomjazik az ember, de azt az édes szomjúságot mindig ki lehet elégíteni: nem más ez a forrás, mint a szenvedés, amelyről csak Jézus tud!
Július 08.
Nem akarom, hogy a teremtmények szeretetemnek egy parányi részét is lefoglalják; Jézusnak akarok adni mindent, mert megérttette velem, hogy a tökéletes boldogság csak Ő lehet, még akkor is, ha elrejtőzni látszik…
Egyedül Jézus elragadtatóan szép és meg akarja nekem mutatni, hogy csalódnám, ha máshol is keresném a szépségnek csak egy árnyékát is, melyet a valódi Szépségnek vennék…
Július 02.
Te megéreztetted velem, választottak Királynője, hogy nyomodban járni nem lehetetlen. Szent Erzsébetnél pedig – kit meglátogattál - megtanulom tőled: milyen a tettvágytól égő szeretet.
Uram az egészet választom! Nem akarok akármilyen szent lenni, nem félek a szenvedéstől, nem félek semmitől, csak a magam akaratától: vedd azt el tőlem, én a Tiédet választom, de egészen!
Mily édes a megpróbáltatásnak sötét éjjelén szolgálni az Úrnak, hisz hitből élni csak itt a földön lehet!
Az élet csak hajód s nem a te otthonod.
Ó mily hálásan köszönöm a jó Istennek, hogy a földiek szeretete számomra csak töviseket termett! Olyan szívvel, mint az enyém, könnyen rabságba estem volna és szárnyamat szegve, hogyan tudtam volna akkor röpülni és megnyugodni?
Úgy szeretném Önt mindig látni, mint bátor katonát, aki nem panaszkodik saját szenvedései fölött, ki társai sebeit súlyosaknak tartja, a magáét pedig csak karcolásoknak tekinti…
…Különösen az Úrnapi körmenetet szerettem. Ó, milyen boldog voltam, hogy virágokat hinthettem az Úr Jézus lábai elé! Fel, a magasba szórtam azt és sohasem voltam oly boldog, mint amikor azt láttam, hogy rózsáim széthulló szirma a szentségtartót érinti.
Ugyan mi értelme volna, ha akkor küzdene csak, amikor bátorságot érez magában? Mi baj, ha nincs bátorsága, a fődolog az, hogy úgy cselekedjék, mintha volna.
Ha a lélek közreműködik a kegyelemmel, nyomban megvilágosodik és akkor megerősödik a szív és győzelemről-győzelemre megy az ember.
Sokan így mentegetőznek: „Nincs erőm arra, hogy meghozzam ezt az áldozatot” Vegyenek hát erőt magukon! Ez olykor nehéz; de az Úristen nem tagadja meg soha azt az első kegyelmet, amely bátorságot ad önmagunk legyőzésére.
Az egyetlen út, mely ebbe az isteni kohóba vezet, a kisgyermek odaadása, aki elalszik apjának karjai közt…
Igen, az Úr szomjazik – inkább, mint valaha. A világ fiai között csakis hálátlanságra és közönyösségre talál és az Ő szíve gyermekei között is, fájdalom, mily kevesen vannak azok, akik egészen és teljesen az Ő szeretetére és végtelen gyöngédségére bízzák magukat!
Folyton visszhangzott lelkemben a haldokló Jézus kiáltása! „Szomjazom!” és eddig ismeretlen, lángoló buzgalomra gyújtotta fel azt. Ó, mint vágytam Szerelmesem szomját enyhíteni…
