Asszonyok Jézus családfájában

„Jézus családfája, amellyel Máté evangéliuma kezdődik (Mt 1,1-17), mint tudjuk, egy sor sajátosságot tartalmaz, s ezek közül a legszembetűnőbb öt asszony jelenléte: Támár (3. vers), Ráháb (5. vers), Rúth (5. vers), Uriás felesége (vagyis Betsabé, 6. vers) és Mária (16. vers). Máté szándéka mindenekelőtt az, hogy Jézus születésének rendkívüli jellegét megmagyarázza: József az ő törvény szerinti apja, de a Gyermek »a Szentlélek közreműködésével« fogantatott (Mt 1,18). Máté igyekszik megmagyarázni ezt a »rendellenességet«, úgy, ahogyan ez szokás volt az ő kultúrájában, vagyis, hogy példákat idéz: Mária előtt már voltak más rendellenességek is, mint például Támár, Ráháb, Rút és Betsabé. Tehát Mária esetének nem kell különösebben meglepnie bennünket.” (J. L. Ska)

A francia jezsuita biblikus így ad magyarázatot arra, hogy mi a szerepe ezeknek az asszonyoknak Jézus családfájában. Rendkívüli a jelenlétük, hiszen nem jellemző a bibliai családfákra, hogy asszonyokat is felsoroljanak bennük, és arra szolgál, hogy felkészítse az olvasót mindannak befogadására, amit az evangélista a következőkben el szeretne mondani: Jézus rendkívüli fogantatásának és születésének történetét. Máté evangéliumának jellemzője, hogy folyamatosan azt bizonyítja, hogy mindaz, amit leír, azért történt Jézussal, hogy beteljesedjenek az Írások. A gyermekségtörténetre ez különösen is jellemző. Ám, ha már felsorolta ezt az öt asszonyt, érdemes megnéznünk, hogy kik is ők valójában és mi lehet az a közös jellemző, amely ebben a családfában való szereplésükön túl, vagy éppen ezért összeköti őket.

Támár, az igaz

Az első asszony Támár. Neve pálmát jelent. A pálmáról tudjuk, hogy az igaz ember szimbóluma a Szentírásban. Ahogy a zsoltárokban olvassuk: „Virul az igaz, akár a pálma” (Zsolt 92,13). Támárt Júda, Jákob fia feleségül adta elsőszülöttjének, Hernek. Miután ez korán elhunyt, menyét odaadta másodszülött fiának, Onánnak. Ez azonban nem akart utódot támasztani bátyjának, hogy annak neve fennmaradjon. Ezzel a tettével vétkezett bátyja és Támár ellen egyaránt, ezért az Úr elvette életét (Ter 38,9-10). Júda félt attól, nehogy harmadik gyermekét, Selát is elveszítse, ezért hazaküldte Támárt az apjához azzal az ürüggyel, hogy meg kell várni, míg legkisebb fia felnő. Sela felnőtt, de Támár hiába várta, hogy apósa beváltsa ígéretét. A szegények fegyvere a ravaszság – mondja André Wénin. Támár is cselhez folyamodik, és becsapja apósát. Elfátyolozza magát, másnak mutatkozik, mint aki valójában, és prostituáltként egyezik bele nemrég özvegyült apósa kérésébe, hogy háljon vele. Ezzel nagy bátorságról tesz tanúságot, és nagy kockázatot vállal, ugyanis az életével játszik (mint később Mária). Tettét siker koronázza: fogan. Amikor híre megy a dolognak, és figyelmeztetik Júdát a történtekre, elégetésre ítéli őt. Támár azonban már előre gondolt erre az eshetőségre, és bebiztosította magát, amikor zálogot kért apósától. Most ezeket küldi el neki, és kéri, ismerje el, hogy ő a gyermek apja. Júda igaz módon viszonyul a tényekhez, és elismeri: „Igazabb ő, mint én, mert én nem adtam oda őt Selának, a fiamnak!” (38,26) Júda tudatlanságból Támárt hibáztatta fiai haláláért, most azonban elismeri, hogy az asszony igazabb nála, mert ő a haláltól való félelmében megakasztotta az élet továbbadásának folyamatát. Támár az életét kockáztatta azért, hogy az életet továbbvigye. Az Úr pedig megáldotta őt ezért, és ikreket adott neki: két fiút a két elhunyt férje helyett. „Igazabb ő, mint én” – ismerte el becsületesen Júda, s ezzel méltónak bizonyult arra, hogy „visszakapja” elhunyt fiait. Ám többé nem lépett szexuális kapcsolatba menyével. Támár, az igaz, aki küzd az életért, kockára teszi saját életét, hogy az élet győzedelmeskedhessen. Apósa iránti diszkrét és tiszteletteljes viselkedésével életre szóló ajándékot adott Júdának, amit ő megrendítő módon kamatoztatott, amikor következetesen síkra szállt övéi életéért: Józsefért, amikor testvérei meg akarták ölni (Ter 37, 27-28), valamint apjukért, Jákobért és testvéréért, Benjaminért és egész nemzetségük fennmaradásáért (Ter 43,8-9; 44,27-34).

Ráháb, a tettekkel hívő

A második asszony: a jerikói Ráháb. Prostituált volt és a város falánál lakott. Amikor Józsue küldöttei, akiket a város kikémlelésére küldött, s azok meglepő módon éppen hozzá tértek be, a prostituálthoz, akinek háza mindenki számár nyitva áll, nemcsak befogadta, hanem a vendégjog szerint meg is védte őket, nem adta ki az ellenséget a város királyának. Vajon miért cselekedett így? Miért állt az ellenség oldalára saját népével szemben? Azért, mert az életet választotta. Tudta, hogy Isten mit tett e sivatagban vándorló nép érdekében a szomszédos népekkel. Tudja, hogy az egész város retteg tőlük, de ő más döntést hoz, mint övéi. Megmenti a kémeket, hogy ezzel megmentse saját és övéi életét. „Látjátok, hogy tettek által igazul meg az ember, és nem egyedül a hit által. A parázna Ráháb is nem a tettek által igazult-e meg, amikor befogadta a kémeket és más úton bocsátotta el őket?” – teszi fel a kérdést Szent Jakab apostol (Jak 2,24-25). Ő a tettei miatt állítja példaképül, a Zsidókhoz írt levél pedig a hit hősei között magasztalja Ráhábot: „Mivel hitt, azért nem veszett el a hitetlenekkel a parázna Ráháb, aki békével fogadta a kémeket” (Zsid 11,31). Mit hitt Ráháb? „Tudom, hogy az Úr nektek adta ezt a földet. (…) Az Úr, a ti Istenetek Isten fenn az égben, és lenn a földön” (Józs 2,9.11b). „Ezért Ráhábot, a parázna nőt s apja házát, s mindazt, amije volt, életben hagyta Józsue. Ott is laknak Izrael körében mind a mai napig, amiért elrejtette azokat a követeket, akiket Józsue Jerikó kikémlelésére küldött” (Józs 6,25). Ráháb nagyon fontos szolgálatot tett a választott népnek, amikor megmentette a kémeket. S amit azok elmondhattak Jerikóról a város „kikémlelése” után, azt mind Ráhábtól tudták meg. Az ő szavai visszhangoztak beszámolójukban. Ezért Ráháb helyet kapott a nép körében, Jeremiás és Ezekiel próféta is Izrael egyik ősanyjaként tisztelte őt, mivel pogány létére hitt Izrael Istenében. Máté evangélista még azt is elmondja róla, hogy nemcsak helyet kapott Izraelben, hanem bele is olvadt a népbe, Júda törzsébe, és egy Szalmón nevű embernek Boózt szülte.

Rúth, az Isten oltalma alá menekülő

Boóz egy Rúth nevű moabita nőt vett el feleségül, aki szintén név szerint bekerült a Máté szerkesztette családfába. Rúth története egy különálló könyvet képez a Szentírásban. Ebből megtudjuk, hogy Rúth az éhínség elől Moáb földjére menekült, a betlehemi Elimelek és felesége, Noémi menye. Ám csak rövid ideig, hiszen egymás után sorra meghalt Elimelek, majd mindkét fia. Az özvegyen maradt Noémi az éhínség elmúltával haza szeretne térni Betlehembe, ezért kéri menyeit, hogy térjenek vissza szüleik házába. Orfa enged is a kérésnek, de Rút másként dönt: „Ne légy ellenemre azzal, hogy hagyjalak el és távozzam, mert ahova te mégy, oda megyek én is, s ahol te laksz, ott lakom én is. Néped az én népem, s Istened az én Istenem. Azon a földön, amelyen te meghalsz, s amely téged befogad, ott haljak meg, s ott nyerjem el én is temetésem helyét. Úgy segítsen az Úr engem most és mindenkor, hogy egyedül csak a halál választ el engem és téged!” (Rúth 1,16-17) Rúth tehát Betlehembe megy Noémivel, és mivel éppen árpaaratás idején érkeznek, mint idegen, szegény és gyermektelen özvegy, tallózni megy – épp egyik rokonuk, Boóz földjére. Boóz köszönti őt, és Rúth kérdésére, hogy honnan ismeri, ezeket az elismerő szavakat mondja róla: „Hírül adtak nekem mindent, hogy mit cselekedtél anyósoddal férjed halála után, hogy elhagytad szüleidet és a földet, amelyen születtél, és eljöttél ahhoz a néphez, amelyet azelőtt nem ismertél. Fizessen meg neked az Úr cselekedetedért, és nyerj teljes jutalmat az Úrtól, Izrael Istenétől, akihez jöttél, s akinek szárnya alá menekültél” (2,11-22). Boóz szavaiban felsejlik Ábrahámnak, a hit ősatyjának alakja, aki az Úrban bízva elhagyta szüleit és földjét, hogy Isten szavára arra a földre menjen, amelyet majd mutat neki, és ahol áldását tartogatja számára. Amikor Noémi megtudja, hogy rokonuk ilyen jól bánik Rúth-tal, elhatározza, hogy gondoskodik Rúthról általa. Szeretné, ha Rúth foganna tőle, hogy Elimelek neve fennmaradjon, és legyen egy gyermek, aki majd gondjukat viseli. Rúth engedelmeskedik anyósának, majdnem mindent megtesz, amit tanácsol neki, de a döntő dologban becsületes marad és tisztelettel bánik Boózzal. Megvárja, míg az elalszik, és csak azt követően fekszik a lábához, amikor pedig Boóz felébred és megkérdezi, hogy ki ő, ezt válaszolja: „Rúth vagyok, a szolgálód. Terítsd takaródat szolgálódra, mert rokonom vagy!” (3,9), vagyis: végy feleségül! Mire Boóz válasza: „Megáldott téged az Úr, leányom, és eddigi jámborságodon túltettél a mostanival. (…) Tudja az egész nép, amely városom kapuján belül lakik, hogy erényes asszony vagy. (…) Van nálam közelebbi rokonod is. (…) Ha az illető a rokonság jogánál fogva meg akar tartani téged, jó, legyen úgy a dolog. Ha azonban nem akar, én minden habozás nélkül elveszlek. Az Úr életére mondom!” (3,10-13) Így is tett. A városkapuban ezt mondta a népnek: „Ti vagytok ma a tanúi annak, hogy megszereztem Noémi kezéből mindazt, ami Elimeleké, Kelioné és Maháloné volt! A moábi Rúthot, Mahálom feleségét feleségül vettem, hogy fenntartsam az elhunyt nevét örökségén, hogy el ne tűnjék családjából, testvérei közül és népéből.” Mire a nép így válaszolt: „Tanúi vagyunk. Tegye az Úr ezt az asszonyt, aki házadba megy, olyanná, mint Ráhelt és Leát, akik felépítették Izrael házát! (…) Legyen olyan a házad, mint Fáresznek a háza, akit Támár szült Júdának!” (4,9-11) Ezzel a moábita Rúth, Moáb leánya, akiket Mózes örökre elűzött Izrael gyülekezetéből, íme, újra felvétetett ebbe a gyülekezetbe, örökre részévé vált Júda törzsének, és a nagy király, Dávid dédanyjaként a kapott áldás hordozója lett.

Batseba, a nagyratörő

A negyedik megemlített asszony Jézus családfájában Betsabé vagy Batseba, aki nem nyer név szerinti megemlítést, hanem csak mint Uriás felesége szerepel, a görög szövegben csupán így: Uriásé. Róla Sámuel második könyvének 11., valamint a Királyok első könyvének első és második fejezetében olvashatunk, de mindaz, amit megtudunk róla, kevés ahhoz, hogy igazán megismerhessük őt. Sámuel második könyvéből tudjuk meg, hogyan lett Dávid felesége. Dávid királyságának egyre passzívabbá váló korszakának elején történt. Dávid maga nem ment el szokás szerint a harcba, hanem csupán serege vezérét, Joábot küldte el Rabba meghódítására, ő otthon maradt. A király tehát tétlen. Étkezik, pihen, majd felkel sétálni a királyi palota lapos tetején, és észrevesz egy éppen fürdőző gyönyörű nőt. Felébred benne a vágy és követeket küld, hogy megtudja, ki ez a szépség. Jelentik neki, hogy Batseba az, Eliám leánya, a heteus Uriás felesége. Ő is magányos, hiszen a férje háborúban van. Hogy miért fürdik éppen ebben az időpontban olyan helyen, ahol látható a királyi palota tetejéről, az kérdés marad. Amikor a király elküldi hozzá követeit, ő elmegy velük. Együtt hál Dáviddal és fogan, majd hazamegy. Csak később üzeni meg a királynak, hogy gyermeket vár. A narrátor az egész történetet úgy meséli el, mint egy anekdotát, mint egy különös történetet. Nem fogalmaz meg semmilyen ítéletet a történtek kapcsán, és párbeszédet sem ír le a szereplők között, amiből megtudhatnánk, ki hogyan éli meg az eseményeket. Ha megtenné, akkor lehetőségünk volna jobban látni a szereplőket, mint a két fejezettel odébb szereplő Ámnon és Támár esetében, ahol párbeszéd zajlik a két fél között, amiből láthatjuk, hogy Támár, Absalom lánya könyörög nagybátyjának, hogy ne gyalázza meg őt, majd amikor annak szenvedélye gyűlöletbe torkollik, akkor újra figyelmezteti őt a gonoszságra (l. 2Sám 13. fejezet).

Batseba tudta, hogy mikor van termékenysége idejében. Tudta, hogy fogant, de csak később üzeni meg Dávidnak a tényt. Dávid erre megpróbálja elsimítani a dolgot.  A legegyszerűbb, ha hazajön Uriás és együtt van a feleségével. Ám Uriás egy talpig becsületes ember: a harcok idején megtartóztatásban élnek a katonák, és ő ezt megtartja a király unszolása ellenére is, a társai iránti szolidaritásból is. A leitatás sem változtat ezen az elhatározásán. Dávidnak más megoldást kell találnia. Bűnét intelligensen követi el. Nem gyilkoltatja meg Uriást egyik emberével sem, hanem az ellenség kardja által veszítteti el. Erről csak Joáb tud, mások előtt nincs semmi kivetni való a dologban. Uriás, egy igaz ember lesz bűnének egyetlen áldozata. S az Úr ezt nem nézi tétlenül. Elküldi Nátán prófétát, aki bölcsen egy fiktív történet révén szembesíti a királyt a történtekkel: elvetted egy szegény ember egyetlen báránykáját, akit ő lányaként (bat) szeretett! Mindent megadott neked az Úr, és adott volna még többet is, miért tettél ekkora gonoszságot? (2Sám 12). Bat-Seba azt jelenti, hogy az ítélet lánya. Dávid megítéltetett miatta. A büntetés: közös gyermekük halála. Batseba miután illendően elsiratta férjét, feleségül ment Dávidhoz. Ebből úgy tűnik, nem erőszak elszenvedéséről volt szó az ő részéről, hanem szívesen cserélte le a tisztet a királyra.

A Királyok első könyvében egy államcsíny szereplőjeként látjuk őt viszont. A király már csak névlegesen uralkodik, elaggott öregemberré vált. Elsőszülött fiát, Amnont Absalom megölette Támár meggyalázása miatt. Absalom fellázadt ellene és Joáb megölte őt, a trónörökös a negyedik fia, Adoniás, akit Haggit szült neki. Adoniás úgy gondolja, hogy itt az ideje, hogy végre egy igazi király kezébe kerüljön a hatalom. Maga köré gyűjti hű embereit, és megszervezi királlyá való kikiáltását. Szádok papot, Benaját, Nátán prófétát és Salamont azonban nem hívta meg az ünnepre. Ezért Nátán összefog Batsebával, és a királynak egy korábbi esküjére hivatkozva királlyá tetetik meg Dávid és Batseba másodszülött fiát, Salamont, akit születése után Nátán Isten kedveltjének nyilvánított. Így lett Batsebából anyakirályné.

Egy harmadik jelenetben Batsebát ebben a minőségében látjuk, amint felkeresi őt a királyságtól elesett Adoniás azzal, hogy közbenjárását kérje Salamon királynál: adja feleségül neki az apjukat öregségében gondozó sumeni Abiságot. Batseba bizonyára tudta, hogy ezzel a kéréssel Adoniás az életével játszik, mindenesetre rá jellemzően a tényekre szorítkozva fia elé terjesztette Adoniás kérését. Salamon pedig rögtön meghozta az ítéletet: aki a király feleségére tart igényt, az a királyságra tart igényt, tehát a trónkövetelőt azonnal ki kell végezni. Ezzel Salamon és Batseba pozíciója is megerősödött. Talán érdemes eltöprengeni azon, hogy mennyi köze volt a nagy és bölcs Salamon születése előzményeinek ahhoz, ahogyan története végződött. Mindenesetre Batseba tűnik a legkevésbé szimpatikusnak a családfában eddig felemlített nők közül. Az első három mind az életért szállt síkra, és több élet született általuk környezetük számára, Batseba körül meg mintha inkább a halál harapódzott volna el. Úgy tűnik, hogy éppen a hozzá kapcsolódó bűn miatt nyert említést ebben a családfában, és ezért említi őt a szerző csupán így: Uriásé. Mintha csak addig lett volna igazán az élet hordozója, amíg Uriásé volt.

Mária, a csoda

A családfában említett ötödik nőt, Máriát ez a negatív előzmény még inkább kiemeli a sorból. Ő a Dávid házából való Józsefnek a jegyese, aki még egybekelésük előtt fogant, de nem Józseftől, hanem a Szentlélektől (Mt 1,18). Itt egy minőségi ugrásnak vagyunk tanúi. Itt egészen másról van szó, mint az eddigiekben. Ezért a liturgia, amikor Jézus születésének megünneplésére készít fel bennünket, nem a fentebb felidézet nőket állítja elénk, hanem egészen másokat választ: Máhoáh feleségét, Annát ­– Elkána feleségét és Erzsébetet, Mária rokonát. Mivel ők mind isteni beavatkozás mentén fogantak, és gyermekeik rendkívüli küldetést kaptak.

Máté a továbbiakban is hű marad eredeti gondolatmenetéhez. Miután megemlítette Máriát, József személyével viszi tovább a történetet. Mária József jegyese. József igaz ember, ezért titokban akarja elbocsátani jegyesét, aki gyermeket hordoz, de nem tőle. Az Úr azonban angyala révén megmondja neki, mit kell tennie Máriával, s majd a gyermekkel: Máriát vegye feleségül, a gyermeknek pedig a Jézus nevet adja. Így létrejön az a család, amelynek feje József, a feleség Mária, a gyermek pedig Jézus, akinek az életét együtt védelmezik, akit együtt nevelnek, tanítanak, aki József mesterségét viszi tovább és ácsként dolgozik, míg nyilvánosan fel nem lép Izraelben. S ezzel egy új történet kezdődik. Ebben a történetben csak Mária kíséri őt diszkréten, a háttérben maradva. Máté a gyermekségtörténetet követően már csak kétszer említi őt: amikor Mária aggódik fiáért a kapott rossz hírek miatt, és elmegy a rokonokkal, hogy lássa őt (Mt 12,46), valamint amikor Jézust azért utasítják el Názáretben, mert ismerik, tudják, hogy az ács fia, és anyját Máriának hívják (Mt 13,55). Máté evangéliumában Mária egyetlen szót sem szól. Csöndesen követi mindenben férjét, majd Fiát, Jézust, aki Máté evangéliumának főszereplője. Minden Őreá irányul. Ám ahogy Fiáé, úgy az ő élete sem ér véget ott, ahol minden emberi élet véget ér. Mária ma is él és cselekszik csendesen s diszkréten, igazi anyaként kíséri mindazok életét, akiket Fiától kapott.

„Szűz Mária. Fantasztikus személy, monumentális, összeroppan a címek súlya alatt, amelyeket az évszázadok során helyeztek rá. Minden kivetítés helye. Ugyanakkor ez a kép nem merevedett meg. Ellenkezőleg, egyetemes személyiséggé vált, állandóan adaptálják, Afrikában feketére festik, Ázsiában sárgára… Ennek bizonyítéka: ikonográfiája, amely változik a kultúrák, érzékenységek és korszakok szerint” – írja róla Camille Focant.

Mária a legkisebb és a legnagyobb nő. Az Úr szolgáló leánya és Isten Anyja. Királynő, akit boldognak hirdet minden nemzedék, mert hitt mindannak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki, és nagyot tett vele a Hatalmas… (Lk 1,48.45.49).

Konklúzió

Ha Máté családfája úgy végződne, hogy József nemzette Jézust, ahogy Mánoáh nemzette Sámsont, Elkána nemzette Sámuelt és Zakariás nemzette Jánost, akkor nem lenne szó sem Máriáról, sem Batsebáról, sem Rúthról, sem Ráhábról, sem Támárról, hiszen minden a dolgok rendje szerint ment volna végbe.