Az irgalmasság a Bibliában

„Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek” (Mt 5,7). Az irgalmasoknak Jézus nem ígér mást, mint amit azok már élnek: irgalmasságot. A többi boldogságmondásban az ígéret valami többet tartalmaz: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek. Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent” és a többi. Az irgalmasoknak mit adhatna még Isten? Ahhoz, hogy megértsük, miért kapnak az irgalmasok „csak” irgalmasságot, meg kell néznünk, hogy mi is ennek a szónak az értelme.

 

Az Ószövetségben több héber szó hordozza az „irgalmasság” értelmét

 

A héber Bibliában több szó is van, amely irgalmasságot jelent. Ezek a „hesed”, „rahamim” és a „nahum”. Görögre az „eleos” szóval van fordítva, amelyet mi a Kyrie eleison imából ismerünk.

1. Hesed – irgalmasság. Ezt a szót gyakran szeretetnek fordítják, például a Zsoltárok könyve  85,11-ben (de a Szent Jeromos Bibliatársulatnak a Neovulgáta alapján készített fordításában következetesen irgalom áll): „Az irgalom és igazság egymásra lelnek, csókot vált az igazságosság és a béke”. Görögre ezt kétféleképpen fordítják.

Az irgalmasság szó először is Isten útját jelenti, azt az „utat”, amelyet ő jelölt ki, és amelyen ő járt elsőként. „Az Úr minden útja irgalom és igazság” (Zsolt 25,10). Aztán irgalom az, amit Isten tesz, az ő cselekvése azok felé, akik nyomorban vannak: „Ujjongva örvendek irgalmasságodnak, hisz megláttad megalázottságomat, észrevetted ínségemet” (Zsolt 31,8). Az imában lévő közösség énekli Isten irgalmasságát és jóságát: „Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló! Mondja hát Izrael, hogy jó, hogy irgalma örökkévaló” és így tovább. A bibliai nyelvezetben a „hesed” szó a szövetségkötés szótárához tartozik. Sámuel második könyvében (7,15), amikor Nátán próféta elviszi Dávidnak, aki templomot szeretett volna építtetni, Isten válaszát, ezt olvassuk: „De irgalmasságomat meg nem vonom tőle, mint ahogy megvontam Saultól, akit eltávolítottam színem elől, hanem állandó lesz házad és királyságod mindörökké színem előtt, és szilárd lesz trónod mindenkor”. Itt a „hesed” szót gyakran fordítják kegyelemnek, de a görögben is „eleos” áll, és láthatjuk, hogy ezen a helyen ígéretet jelent. Izajás könyve 54,10-ben ezt olvashatjuk: „Mert a hegyek eltűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de kegyelmem nem tűnik el tőled, és békeszövetségem nem inog meg – mondja a te könyörülő Urad”. Itt a kegyelem szó a „hesed” fordítása és „eleos” áll a görögben. E példák alapján, bár még sok más is van, Isten részéről a „hesed” a szövetségi hűség kegyelmét jelenti, amelyben ő szabadon kötelezte el magát úgy, hogy az igaz kérheti az ő irgalmát Isten hűségére hivatkozva, ahogy a 6. zsoltárban is mondja: „Fordulj felém, Uram, és ments meg engem, szabadíts meg irgalmadban engem” (6,5). Zárójelben megjegyezzük, hogy azokat, akik hűségesek a szövetséghez, „hasidim”-nek nevezik, ugyanabból a gyökérből származtatva a szót, mint a „hesed”, ahogyan az 50. szoltárban olvashatjuk: „Gyűjtsétek elém szentjeimet, akik az áldozatban szövetségre léptek velem” (50,5). Láthatjuk tehát, hogy Isten „hesed”-je az ő hűségét és irgalmasságát jelenti. De annak ellenére, hogy Isten „hesed”-et ígért, nem lehet ezt követelni, nem lehet elvárni tőle. Íme, két példa: „Az Úr kegyességét (hasdey) emlegetem, az Úr dicső tetteit, mindazt, amit velünk tett az Úr; és nagy jóságát Izrael háza iránt, amit velünk tett irgalmassága (rahamav) szerint és kegyességének (hasadav) nagysága szerint” (Iz 63,7), és „Te vagy az én oltalmam, Istenem. Istenem, akinek irgalma (hasdi) megelőz engem” (Zsolt 59,10-11). A zsoltárokban sok olyan könyörgés található, amely a „hesed”-re alapoz, Isten irgalmára és szeretetére.

Amint az imént láttuk, az irgalmasság szó a szövetség jelentéstartalmának része, de ismerjük az Isten és népe közötti szövetség történelmét, amely kezdettől fogva a szakítások és az újrakezdések története, lásd Kivonulás könyve 32-34. fejezetek. Ekkor nyeri ez a „hesed” szó a megbocsátás kegyelmének értelmét is, mert Isten hűséges marad szövetségéhez és ígéreteihez az emberek minden hűtlensége ellenére. Tehát egy feltétlen szeretetről van szó, amely csak irgalmasság lehet. És Istennek ettől az irgalmasságától várja az ember a végső megváltást. Így a „hesed” eszkatológikus dimenziót nyer, amint Izajásnál olvashatjuk: „Mert a hegyek eltűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de kegyelmem nem tűnik el tőled, és békeszövetségem nem inog meg – mondja a te könyörülő Urad” (54,10).

 

2. „Eleos”-szal fordítanak egy másik héber szót is, a „rahamim”-ot. Ez a szó gyakran együtt fordul elő a „hesed”-del, de nagyobb az érzelmi töltete. Szó szerint az anyaméhet, a belső részeket jelenti. Az irgalmasság vagy az együttérzés itt átélt szeretet. A „rahamim” fordítható könyörülettel, egy anya szeretete gyermeke iránt, mint az Izajás könyve 49,15-ben: „Megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony, nem könyörül-e méhe magzatán? Még ha az meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad!”, vagy egy apa gyöngédsége fiai iránt: „Mint ahogy az atya könyörül fiain, úgy könyörül azokon, akik félik őt” (Zsolt 103,13).

És a Jeremiás könyve 31,20-ban: „Hát nem drága fiam nekem Efraim, vagy nem dédelgetett gyermekem, ahányszor csak szólok hozzá, mindig újra tekintettel vagyok rá? Ezért indul fel bensőm miatta; irgalommal irgalmazok (kétszer a rahem szó: rahem arachemento) neki – mondja az Úr”. André Chouraqui (aki szó szerinti fordítást készített az Ószövetségről francia nyelvre) azt mondja, hogy irgalmasnak lenni annyi, mint bensőleg érintettnek lenni, megjelöltnek lenni a rossz vagy a nyomor egy-egy helyzete által, és nagyon jól megfigyelhető ez a magatartás Istenben népe iránt.

 

3. A „rahamim” szó gyakran társul a „hanan” szóval, amely többet fejez ki, mint egy érzelem, ez egy jóakaró cselekvés, kegyesség, ahogyan ezt a 116. zsoltár is mutatja: „Kegyes (hanun) az Úr és igaz, megkönyörül (merachem) a mi Istenünk” (116,5).

 

Isten Irgalmasként nyilatkoztatja ki a nevét

 

A Bibliában az irgalmasság sokkal több, mint Isten szeretetének egy aspektusa. A Kivonulás könyvében Isten három alkalommal nyilatkoztatja ki nevét, és tudjuk, hogy a Bibliában a név a lényeget, a létezőt fejezi ki – jól látható ez a teremtés elbeszélésében. Az első alkalom, amikor Isten kinyilatkoztatja nevét, a Kivonulás könyve 3,14-ben található: „Én vagyok az, aki vagyok” (vagy: Én leszek az, aki leszek), a második alkalom a Kivonulás könyve 33,19: „Neked megmutatom egész jóságomat, és kimondom előtted az Úr nevét, mert könyörülök azon, akin akarok, és kegyes vagyok az iránt, aki iránt nekem tetszik”. Ennek a versnek a ritmusa ugyanolyan, mint a 3,14-é, csupán a létige nyer helyettesítést a kegyelemmel és irgalommal (könyörülettel és kegyességgel a magyar fordításban). Az a szó, amellyel kifejezi a könyörületet, a héberben a „hanoti”, a „hanan” ige, a görögben pedig ugyanaz az ige, amellyel a héber az irgalmat fordítja: „verichamti”, amit Chouraqui úgy fordít, hogy „formába öntöm akit formába öntök”, tehát Isten anyai gyöngédsége. Elmondhatjuk, hogy lenni Isten számára annyit jelent, mint könyörülni és kegyesnek lenni. És a harmadik alkalom a Kivonulás könyve 34,5-6: „Amikor az Úr leszállt a felhőben, Mózes odaállt mellé, és kiáltotta az Úr nevét. Amíg az Úr elvonult előtte, ezt mondta: »Uralkodó Úr, irgalmas és kegyes Isten, hosszan tűrő, nagy könyörületességű és hűségű«” (a francia fordításban: „Az Úr, az Úr, Irgalmas és kegyes Isten, lassú a haragra, túláradó a szeretetben – vagy kegyelmemben – és igazságban”). Isten nevének meghirdetésében, amikor Mózes előtt elhalad, ott találjuk a három szót, amely a héberben az irgalmat kifejezi: „rahum”, „nahum” és „hesed” irgalomként, jóakaratként és kegyelemként fordítva. Isten nevének ezt a formáját használták a próféták is, például a Joel könyve 2,13-ban: „Térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos ő és irgalmas, türelmes és nagyirgalmú” (a franciában: ő irgalmas és kegyességgel teli, lassú a haragban és gazdag a szeretetben), a Jónás 2,4-ben és a zsoltárokban, különösen is a 103,8-ban: „Irgalmas és könyörületes az Úr, hosszan tűrő és nagy irgalmú”. A 11-13. versekben a zsoltáros rácsodálkozik Isten irgalmának tágasságára: „Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy az ő irgalma azok számára, akik őt félik”. A zsoltáros szerint az ég és a föld közötti távolság megmérhetetlen, s így van ez az Isten irgalmával is, s végül ez uralkodik „azokon, akik őt félik”.

A kozmikus képhez való folyamodás felidézi Isten transzcendens mivoltát is. De Isten nem csupán transzcendens, hanem közeli is, mert: „Ahogy az Atya könyörül fiain, úgy könyörül az Úr azokon, akik őt félik”. Isten egyszerre transzcendens és közeli, s a két vers között, amely ezt kifejezi, ott találjuk a bűnök bocsánatát: „Amilyen messze van kelet a nyugattól, olyan messzire veti tőlünk gonoszságunkat.” Azt mondhatjuk, hogy az ő megbocsátása transzcendenciájának mértéke, egy olyan transzcendenciáé, amely nem akadályozza meg őt abban, hogy közel legyen, mint egy atya.

 

Amint mondtuk, Isten irgalmassága ő maga. Isten számára annak lenni, aki ő, annyi, mint kegyesnek és irgalmasnak lenni. De ez az, ami az emberben is a beteljesülés. Ha elolvassuk a 103. zsoltár első verseit: „Áldjad, lelkem, az Urat, egész bensőm az ő szent nevét. Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el jótéteményeit. Ő megbocsátja minden gonoszságodat, ő meggyógyítja minden betegségedet; Ő megóvja életedet a pusztulástól, irgalommal és kegyelemmel koronáz meg téged.” Ezeket a verseket elsősorban a 8-13. versek fényében kell olvasnunk, mert a megbocsátás Isten irgalmának bevezetője, ez teszi lehetővé, hogy kegyelemmel és irgalommal koronázza az embert. Ezeket a verseket olvashatjuk a 8. zsoltár fényében is, ahol Isten megkoronázza az embert: „Dicsőséggel és tisztelettel koronáztad”. Az Isten képmására teremtett emberek arra hivatottak, hogy osztozzanak Isten dicsőségében, hogy megkoronáztassanak az ő dicsőségével. Ami emberré teszi az embert, az az, hogy részt vegyen Isten életében, az ő irgalmában, s így az ő irgalmával koronázott ember a beteljesült ember.

Térjünk vissza a boldogságokhoz! Láttuk, hogy „az irgalmasok majd irgalmat nyernek”. Az irgalmasság az, ami a legistenibb az Istenben, s ami a legbeteljesültebb az emberben, Isten és az emberek teljessége, és az irgalmasok már most magának Istennek az életét élik, s kaphatunk többet, mint magának Istennek az életét?

 

Most feltehetjük a kérdést, hogy mi az irgalmasság értelme az Újszövetségben?

 

Isten irgalmát elsősorban az Ószövetség eredeti értelmében fogja fel: az ő hűsége, jóakarata és irgalmassága. Mária énekében ez áll Lukács evangéliuma 1,50-ben: „Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik”, és az 54. versben: „Felkarolta szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról”. Minden a prófétákat visszhangozza, amint előbb láttuk. Zakariás a maga énekében kifejezetten megemlíti, hogy az irgalmasság feltárja Istennek az atyáinkkal kötött szövetségéhez való hűségét: „Hogy irgalmasságot cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről” – olvashatjuk ugyanott (1,72). „És népét az üdvösség ismeretére tanítsd, bűneik bocsánatára, Istenünk mélységes irgalmából” (77-78. versek).

Nyilvános élete során Jézus feltárja az isteni irgalmasságot, betegeket, vakokat gyógyítva, mindazokat, akik hozzá jönnek könyörögve: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”, – egy olyan kiáltással, amely a zsoltárok szegényére és szerencsétlenére emlékeztet, Isten felé forduló kiáltással, amely most Jézus felé irányul. Amikor elküldi hetvenkét tanítványát, ugyanezt a küldetést adja nekik: „gyógyítsátok a betegeket”.

Az irgalmas szamaritánus példázatában a Lukács evangéliumának 10. fejezetében ez a kiinduló kérdés: „Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus és a törvénytudó is egyetértenek abban, hogy az örök élet elnyeréséhez meg kell tartani Isten parancsát, hogy szeressük Istent és embertársunkat. Ekkor fakad fel a kérdés: „Ki az én felebarátom?” És Jézus egy példabeszéddel felel a kérdésre, amelyben az irgalmasság határozza meg, hogy ki a „felebarát”: „Az, aki irgalmasságot cselekedett vele” – mondja a törvénytudó. Jézus ezt válaszolja neki: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”. Lehet, hogy elmondhatjuk: az irgalmasság határozza meg Isten népének kiterjedését is.

Jézus számára az irgalmasság több mint betegek gyógyítása és szükségben lévők segítése. A Lukács evangéliuma 6,36-ban ezt olvashatjuk: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas”. Jézusnak ez a szava a Leviták könyve 19,2-t visszhangozza: „Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok”.

Az ige, amely itt az együttérzést vagy irgalmat kifejezi, a görögben az oiktirmein, ugyanaz, mint amit a Septuaginta (az Ószövetség görög nyelvű fordítása) használ a héber „hanan” ige fordítására, amelynek értelme az irgalom és a kegyesség, megbocsátás is. A megbocsátás lényeges eleme a Jó Hírnek és Krisztus üzenetének. Jézus a különböző személyekkel találkozva azt mondta nekik: „Menj békével, bocsánatot nyertek bűneid”. Isten, aki hűséges az ő szövetségéhez, hogy úgy mondjuk „kényszerítve van” arra, hogy megbocsásson nekünk. Ezt a megbocsátást konkrétan Jézusban tárta fel számunkra. Ahhoz, hogy részt vehessünk ebben az új életben, Istenben, nekünk is meg kellene bocsátanunk, és erre hív meg bennünket Jézus, hogy utánozzuk az Atyát és legyünk irgalmasak, mint Ő. Azt olvassuk az evangéliumban: Jézus nem habozott, hogy a bűnösökkel együtt legyen, és azoknak, akik azt kérdezték, hogy „miért eszik a vámosokkal és a bűnösökkel?” Ozeás szavaival válaszolt: „Irgalmasságot akarok”.

A Máté evangéliuma 18,23-34-ben, a könyörtelen szolgáról szóló példabeszédben az úr ezt mondja: „Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad?” Isten irgalmasságában részesülni magában foglalja, hogy a magam részén én is osztozom ebben az irgalmasságban. A hála azért, hogy Isten irgalmasságának adományában részesültem, kifejezést nyer abban, hogy én is irgalmasságot cselekszem, és ez a könyörtelen szolgáról szóló példázat üzenete. Jézus arra hív, hogy osztozzunk ebben az isteni életben.

Végül Isten irgalmassága, amit Krisztus ad, több mint a bűnök bocsánata, ahogy Szent Pál mondja az Efezusiakhoz írt levelében: „Isten, aki gazdag az irgalmasságban, igen nagy szeretetéből, mellyel szeretett minket, noha bűneink miatt halottak voltunk, Krisztussal együtt életre keltett. Kegyelemből üdvözültetek” (2,4-5).

 

Ez a tanulmány az irgalmasságról a Bibliában távolról sem kimerítő, de befejezhetjük azzal, hogy visszatérünk Szent Pál szavaihoz és a szeretetet irgalmassággal helyettesítjük be: „Megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét – az irgalmasságot – és beteltek Isten egész teljességével” (Ef 3,19).

Az Irgalmasságról nevezett Merav nővér OCD, Lisieux 2015.