A szív csendessége

A zaj „kultúrájában” élünk. Szól a rádió, a tévé, nézzük a DVD-ket egymás után, amikor egy kis szabad időnk van, és rossz értelemben megfeledkezünk magunkról. Szép lassan elfelejtünk gondolkodni is. Nem gondoljuk át, mi az, amit másképpen kellene tennünk ahhoz, hogy harmonikus legyen az életünk. A lelkiismeret-vizsgálatunk felszínes, éppen csak annyira futja az időnkből, hogy megállapítsuk: áldozhatunk-e, vagy belépjünk előtte a gyóntatószékbe. Felszínessé válunk a kapcsolatainkban is. A fiatal pár a vonaton már nem egymásra figyel, hanem az okos telefon játékaira. Nincs közös téma, mert már nem számít, mi foglalkoztatja a másikat, csak a net-őrület van. Elfut az élet a fejünk fölött, és észre sem vesszük, s megőszülünk, csak amikor a betegség, az öregség kopogtat az ajtónkon, akkor ébredünk föl a virtuális világ mélyaltatásából.

Jöjjetek hozzám mindnyájan – hív Jézus –, és bennem nyugalmat talál lelketek! – Ez a nyugalom a szív csendessége. Erre hív Jézus. Mint a kisgyermek anyja ölén, a lelkem bennem úgy pihen – énekli a Zsoltáros. Ezt a belső békét, nyugalmat, pihenést soha nem fogjuk megtapasztalni, ha nem állunk meg minden nap legalább egy fél órára, hogy elcsöndesedjünk, belépjünk önmagunkba az imádság kapuján. Idő kell rá, hogy a bennünk lévő zaj elcsöndesedjen, és figyelni tudjunk arra, Aki odabent vár ránk, és meg akarja érinteni szívünket mondva: Az én békémet adom neked. Nem úgy, ahogy a világ adja, adom neked. – A világ „békéje” egy virtuális „béke”, csupán látszat, illúzió, eltávolít a realitástól. Előbb-utóbb nem mersz szembenézni a valóságos önmagaddal, és a valóságos másikkal, a társaddal, a családoddal, a barátaiddal – úgy, hogy lásd, ki is vagy valójában és kikkel élsz együtt. Ugyanakkor nem menekülhetsz egy életen át önmagad elől, a valóság elől! Ha ezt teszed, akkor csak a földi élet utolsó pillanatában ismered föl: eltékozoltad idődet, ami most éppen elfogyott itt a földön. Természetesen, hogy Isten irgalma akkor is átölel téged, ha akarod, ha elfogadod, de milyen nehéz lesz szembesülni azzal, hogy mennyi mindenkit fosztottál meg a jótól, és elsősorban önmagadat, valamint szeretteidet.

Jézus a belső békét már most neked akarja adni. Ameddig nem tapasztalod meg, addig nem is tudod, mit veszítesz. Az üdvösség: „béke és öröm a Szentlélekben” – ez a legnagyobb jó, amit birtokolhatsz Isten kegyelméből, már itt a földön is.

A lótás-futás közepette állj meg egy kis időre, és helyezkedj Isten jelenlétébe! Vesd ki magadból az aggodalmaskodást, amely olyan méreg, ami lassan, de biztosan öl. Kiöli belőled a hitet, az Istenbe vetett bizalmat, mert nem engedi látni az ég madarait és a mezők liliomait, amelyek nem vetnek, s nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, a mennyei Atya mégis gondoskodik róluk. Hát azt gondolod, nem érsz többet Isten számára a verebeknél? – Tedd meg, ami rajtad áll, és a többit engedd el! Isten majd pontot tesz a mondat végére, amelyet a te kezeddel kezdett el írni.

„Ahol Isten Lelke, ott a szabadság.” A szív csendességének is ez a nyitja: a belső szabadság, amely Isten ajándéka. Nem tudod befogadni, ha állandóan zajban, a tevékenység lázában égsz. Engedd Őt is cselekedni benned és általad!

Már a világ is érzi, hogy túl gyors tempót diktál, mert azt tanácsolja: engedd el magad a relaxációban, ami azonban inkább egy üresjáratnak tűnik. Ha Isten jelenlétében engeded el magad, akkor az már imádság anélkül, hogy bármit is mondanál azon kívül, hogy „Itt vagyok, Uram! A tiéd vagyok! Eljöttem, hogy megpihenjek Benned. Üdíts fel, mert Te vagy az a tiszta Forrás, amelyből az élő víz folyói fakadnak! El akarok vetni mindent, ami eltávolít Tőled! Tisztíts és szentelj meg magadban! Te vagy az én Erőm, Békém, Örömöm!” S egy idő után megtapasztalod a Zsoltárossal: Mint anyja ölén nyugvó kisded, a lelkem bennem úgy pihen.

Föltehetjük magunknak a kérdést:

-          Mikor vettem kezembe egy jó könyvet?

-          Mikor kérdeztem meg a társamat, a családom tagjait, a barátomat: Hogy vagy? – Vagy csak mindig magamról beszélek, csak a saját problémáim foglalkoztatnak?

-          Mikor beszélgettem valakivel egy igazán jót?

-          Isten elé viszem-e rendszeresen a szeretetteimet imában? Hordozom-e őket a személyes áldozataimban, vagy csak elélünk egymás mellett?

-          A csöndem – ha egyáltalán van – pusztán némaság, vagy igazi jelenlét a másik és a Másik számára?