Higgy mindig a szeretetben!
Kis Szent Teréz
Barátainak
Levél a marosszentgyörgyi
Kis Szent Teréz Kármelből
2016 Adventjén
Kis Szent Teréz lelki testvére, Szentháromságról nevezett Szent Erzsébet (1880-1906) dijon-i (Franciaország) kármelita nővér, akit Ferenc pápa idén október 16-án iktatott a szentek sorába.
Erzsébet utolsó szavai összefoglalják egész életét: „Megyek a Fénybe, az Életbe, a Szeretetbe!” – Gyóntatója tanúságot tesz arról, hogy Erzsébet életében két szeretet létezett: az édesanyja iránti szeretet, valamint az Isten iránti szeretet, akit mennyei hangsúllyal csak így nevezett: „Ő”.
Erzsébetet magával ragadja Krisztus Jézus emberségének misztériuma. A szentgyónás és az elsőáldozás alapvető fontosságúak érlelődésében. Kolerikus természete a kegyelem hatására lassanként átalakul. Édesanyjának írja: „Mivel nemsokára meglesz az az örömöm, hogy elsőáldozáshoz járuljak, még ügyesebb és szófogadóbb leszek, mert kérni fogom a Jóistent, hogy tegyen engem még jobbá.” (L 5) Később a Kármelből megköszöni édesanyjának, hogy fölkészítette a szentáldozásra: „Te irányítottad a te kicsid szívét Őfelé. Olyannyira jól előkészítettél az első Találkozásra, erre a nagy napra, amikor egymásnak adtuk magunkat.” (L 178) Ez az önátadás, mely első szentáldozása napján létrejön, a Kármelbe lépésével beteljesedik. Ezt írja: „Semmi nem mutatja meg annyira a szeretetet, ami Isten Szívében van, mint az Eucharisztia.” (L 165) Krisztus Jézus Erzsébet számára az „Eucharisztia Kedvese” (Versek 47, 52). A Kármelből osztozik azok örömében, akik elsőáldozáshoz járulnak. Egyik kis védencének így ír: „A te nagy barátnőd nagyon egy veled a mai napon. Szíve eggyé vált a tiéddel. Rád találtam a Szeretett Jézus mellett, mindketten ott voltunk az Ő Szívén.” (L 116)
Erzsébetet Krisztus szeretete hívja a Kármelbe, de Őbenne megtalálja ott mindazokat, akiket szeret. Egyik barátnőjének ezt írja: „A Jóisten nem zsugorítja össze a szívét azoknak, akik Neki adják magukat, ellenkezőleg, kitágítja. És higgye el, a rácsok mögött nem felejtjük el azokat, akiket elhagytunk. Minél közelebb vagyunk a Jóistenhez, annál inkább szeretünk.” (L 60) Megvallja édesanyjának: „Úgy tűnik, hogy a szívem, amelyet Isten olyan szeretőnek teremtett, kitágult, amióta e rácsok közé van bezárva, abban a folyamatos kapcsolatban, amelyet Azzal tart fenn, akit Szent János így hív: Caritas, Szeretet.” (L 265) Ez a kitágult szeretet különösen is megmutatkozik a gyászt megélő ismerőseinek címzett leveleiben. Például, amikor barátnője – néhány nappal a szülés után – elveszíti gyermekét, ezt írja neki: „Szívemnek szüksége van arra, hogy elmondja: egy az Ön szívével. Annyira megértem az Ön szívének fájdalmát (…), hogy nem is próbálok emberi vigaszt nyújtani. Van egy anyai Szív, amelyhez Ön odasimulhat, és ez a Szűzé. Ő ismerte az összes megsebzést, kínt, és ő mindig nyugodt, erős maradt, mert mindig az ő Krisztusára támaszkodott.” (L 134)
„Az én szeretett Krisztusom szeretetből megfeszíttetett.” – Erzsébet Krisztus Jézus húsvéti misztériumában fölfedezi azt a hatalmas szeretetet, amellyel őt Isten szereti. Egyik barátnőjének – aki ugyancsak a Kármelbe lépését fontolgatja – ezt írja: „Maradjunk mindig egyesülve a kereszt lábánál! Maradjunk csendben az isteni Keresztre Feszített mellett, és hallgassuk Őt! Minden titkát elmondja nekünk. Ő vezet el bennünket az Atyához – ahhoz, aki annyira szeretett bennünket, hogy nekünk adta egyetlen Fiát –, Istenhez, hogy ne legyen más, csak Ő, és szeressük Őt mindig.” (L 58)
A Kármelben olvassa az Írásokat, különösen azokat, melyeket „az ő kedves Szent Pálja” (L 239) írt, és fölfedez egy igét, ami elbűvöli lelkét, és kitágítja szívét: „Túláradó szeretetében” (Ef 2,4). Gyakran idézi leveleiben: „Annyira jó, hogy amikor érezzük a kis dolgokat, a Mesterre nézünk: Ő is elviselte mindezt, mert túláradó szeretettel szeretett minket, ahogy Szent Pál mondja. És akkor szomjazunk arra, hogy szeretetet adjunk a szeretetért.” (L 156) Erzsébet mindvégig ég attól a szomjúságtól, hogy hasonlítson ahhoz, Aki annyira szerette őt. Ebben a szellemben éli meg betegségét (az Edison-kórt). A kereszt az a hely, ahol hasonul szeretett Krisztusához, a Megfeszítetthez.
Élete végén írja: „Az örökkévalóság fényében, a lélek valódi nézőpontból látja a dolgokat. Ó, mennyire üres mindaz, amit nem Istennel és Istenért tettünk! Kérem Önt, jelöljön meg mindent a szeretet pecsétjével, mert csak ez az, ami megmarad!” (L 333)
Erzsébet hagyja, hogy szeresse őt Krisztus, és úgy válaszol erre a szeretetre, hogy szereti Krisztust és szeret másokat. Perjelnőjének címzett utolsó levelében írja: „Sohasem lesz banális, ha ráébred a szeretetre.”
***
A szeretet kiemel a hétköznapiságból, és általa mindennél magasztosabb utat járhatunk a mindennapokban, csak „jelöljünk meg mindent a szeretet pecsétjével”, amelynek lenyomata már rajta van az emberiség történetén: a Béke Királya, az Uralkodók Ura ütötte rá.
Áldott, szent karácsonyt kívánunk szeretettel és imádsággal,
megköszönve minden jóságukat
A Kis Szent Teréz Kármel nővérei