Kis Szent Teréz kereste hivatását a hivatásban

Október elsején, Kis Szent Teréz ünnepén Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke hálaadó „arany” misét mutatott be a marosszentgyörgyi kármelita kolostorban. Tíz paptestvér koncelebrált, köztük dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.

(A Püspök úr homíliája:)

Kedves Érsek Atya! Kedves Paptestvérek! Tisztelendő Kedves Nővérek! Szeretett Jó Hívek!

„Az Egyháznak, az én Anyámnak szívében szeretet leszek.” (Kis Szent Teréz) Amikor a gyulafehérvári Papnevelő Intézetbe hívtak, hogy a kispapok lelkivezetője legyek, akkor került kezembe Kis Szent Teréz Önéletrajza. Annyira lenyűgözött, hogy nagyon sokszor felhasználtam, amikor nap mint nap, minden este a kispapoknak elmélkedési gondolatokat, ún. punchtákat adtam. Életrajzából megragadott, hogy a hivatásán belül is kereste a maga hivatását, és ebben a Szentíráshoz fordult. Az evangéliumok után a Szentírás ott nyílt ki, ahol éppen a szeretet himnusza kezdődött, amelynek bevezetőjében olvasta: „magasztosabb utat mutatok neked”. S valóban, a szeretet himnuszában eltalálta ezt a magasztos utat. A szeretetben találta meg kármelita életének igazi értelmét, s ekkor fogalmazta meg ezt a mondatot: „Az Egyháznak, az én anyámnak szívében szeretet leszek.” Kis Szent Teréznek ezt a mondatát próbáltam nemcsak a magam életébe, hanem a kispapok életébe is beleplántálni. S egy alkalommal az egyik kispap meglepett egy plakáttal, amelyet ő maga készített, és ezen a plakáton ott volt a római Szent Péter Bazilika, annak közepén egy szív, és a plakát alján Kis Szent Teréznek ez a mondása. Hosszú időn keresztül a szobám ajtaján függött. Bár elrongyolódott, de a gondolat s ennek a mondatnak az üzenete a szívemben maradt. Amikor huszonegy évvel ezelőtt II. Szent János Pál pápa kinevezett az erdélyi Főegyházmegye segédpüspökének, és újra jelmondatot kellett választanom, nem a papságban „választott” jelmondatra gondoltam, mert az nem az igazi jelmondatom volt. Ötven évvel ezelőtt Assisi Szent Ferenctől szerettem volna választani jelmondatot: „A nagy Király követe vagyok”, de az akkori kommunista világban, az emlékképre, amelyet pappá szentelésünk alkalmával szoktunk készíteni, nem engedték fölírni ezt a mondatot. Király ugyanis már nem létezik – mondták –, különösen ezekben a demokratikus országokban, s helyette azt a mondatot írattam rá: „Legyen meg a te akaratod”. Püspökké szentelésem alkalmával úgy éreztem, hogy Kis Szent Teréznek ez a mondása sokkal jobban megfelelne egy programot adó újabb elköteleződésnek, de erre is azt mondták: túl hosszú, mert egy jelmondatnak rövidnek és frappánsnak kell lennie, ezért a szeretet himnuszából választottam a következőt: „legnagyobb a szeretet”. Úgy éreztem, hogy Kis Szent Teréz a szeretetet himnusza alapján fogalmazta meg magának ezt a mondatot, és ez a mondat beleágyazódik abba, amit ő saját magának és ezen keresztül másoknak is így fogalmazott meg.

Ötven éves papként működésem évfordulóján próbáltam elgondolkodni azon, hogy vajon mennyire sikerült életemben Kis szent Teréz mondatát beépíteni. Most nem szeretnék ezzel kapcsolatban különleges vallomást tenni. Egy tény igaz, próbáltam és törekedtem arra, hogy valóban úgy cselekedjem, hogy az Egyháznak, az én édesanyámnak szívében szeretet tudjak lenni.

Úgy érzem, hogy ez a mondat mindannyiunk számára sokat mondó, különösképpen napjainkban, a 21. században, globalizálódó világunkban: minden megkeresztelt embernek fontos lenne, hogy az Egyháznak, amely a mi édesanyánk, szívében szeretet legyünk. Az Egyház Jézus Krisztus közössége, azoknak a közössége, akik elfogadták és elfogadják Jézus Krisztus tanítását, és próbálják beépíteni azt mindennapi életükbe. Szent Pál apostol szépen fogalmazza meg levelében, az Egyházat az emberi testhez hasonlítva: a fej maga Jézus Krisztus, a test mi vagyunk. S mi olyanok vagyunk, mint a test különféle részei, és ahogyan ezek a testrészek közreműködnek a test fennmaradásában, éltetésében, valahogy nekünk is így kellene tennünk. Átéreznünk, hogy fontosak vagyunk, mert – ahogy Szent Pál is írja – nem mondhatja a kéz, sem a többi testrész, hogy nincs rám szükség, mert mindenkire szükség van Jézus Krisztusnak ebben a közösségében.

Érdekes, hogy Jézus Krisztust földi életében többféleképpen látták az emberek. Voltak, akik az ács fiának nevezték ők, nem láttak benne mást. Voltak olyanok, akik prófétának gondolták, sőt egy olyan prófétának, aki valamikor már élt a földön, és most újra megjelent. Voltak, akik fölismerték Benne isteni küldetését, isteni mivoltát, mint ahogy Péter apostol is többször nagyon szép vallomást tett az Úr Jézus mellett. Auztán voltak Jézusnak ellenségei, akik féltékenységből, irigységből mindent megtettek azért, hogy eltegyék láb alól, és sikerült is nekik, legalább is részben, hiszen a megváltás művében mindezt vállalta, de szenvedésével és halálával nem lett vége életének, dicsőséges föltámadás következett számára. S ahogy földi életében az Úr Jézust így látták az emberek, valahogy az Egyházzal kapcsolatban is így van napjainkban. Vannak, akik csupán csak egy intézményt látnak benne, egy olyan intézményt, amely ügyeket intéz, amint néha halljuk, mi papok: „A halottakat is el kell temetnie valakinek.” Vannak olyanok is, akik értékelik azt a szociális munkát, amelyet az Egyház próbál felvállalni és végezni. S vannak hívők, buzgó keresztények, akik fölfedezik az Egyházban Jézus Krisztus jegyesét, akik az Egyházban azt látják, amit az Úr Jézus adni akart az embereknek. Ugyanakkor az Egyháznak is vannak ellenségei, amint az Úr Jézusnak is voltak, és úgy érezzük, hogy nemcsak az elmúlt rendszerben, amelyet mi idősek végigéltünk, hanem napjainkban is, mintha hangjuk egyre jobban fölerősödne, és egyre jobban támadnák az Egyházat, mintha egyre jobban próbálnák kiszorítani a társadalmi életből vissza, akár a templomok falai közé, vagy vissza a perifériára, vagy egyáltalán eltűntetni. S ezt a mai világ abból az elgondolásból teszi, hogy egészen más az Egyház értékrendje, mint az övé. Ahogy a közmondás mondja: „Két dudás nem fér meg egy csárdában”, ennek alapján próbálják kiszorítani mindenünnen az Egyházat, a vallást, a hitet. Az Egyház értékrendjében vannak olyan pontok, amelyek a mai világ problémái közé tartoznak, hiszen az Egyház elkötelezte magát az élet védelmében, s a halál kultúrája ellen küzd és harcol. Védi a megfogamzott élet jogát és értékét, s ezért elítéli az abortuszt. Ugyanígy védi az idős emberek jogát az élethez, és az emberhez méltó halálhoz, ezért elutasítja az euthanáziát. Azután az Egyház a szegények pártján áll. Ezért az anyagiasságban, a korrupcióban és sokféle formában megmutatkozó mai világ szelleme ebből a szempontból is próbálja háttérbe szorítani az Egyházat.  Probléma továbbá még az is, hogy mi, akik megkeresztelkedtünk és az Egyházat alkotjuk, nem vagyunk tökéletesek, nekünk is vannak hibáink, melyeket joggal vagy jogtalanul szemünkre vethetnek, és vetnek is, sőt sok-sok támadásban ki is használják az Egyháznak ezt az oldalát, sokszor felnagyítva a bűnöket, s így akarják tönkre tenni. Pedig az Egyház ebben is olyan szép példát ad, hiszen azért rendelte az Úr Jézus a bűnbánat szentségét, mert bűnös emberek vagyunk, mely szentségben újra és újra megtisztulhatunk. II. Szent János Pál, Benedek pápa és Ferenc pápánk is hányszor és hányszor bocsánatot kértek azokért a bűnökért, amelyek ráncot és szeplőt okoztak az Egyház arcán.

Ezért nagyon aktuális a mai világban is Kis Szent Teréz ténymegállapítása, mert nekünk, keresztényeknek, hívő embereknek Egyházunknak, édesanyánknak szívében szeretetnek kellene lennünk. A mai ünnepen is azért imádkozzunk, és azt a nagy kegyelmet kérjük Kis Szent Teréz közbenjárására, hogy valóban tudjunk mai világunkban fény lenni, a világ világosságává válni, Egyházunknak, édesanyánknak szívében tudjunk szeretet lenni. Ámen.