LEVÉL KIS SZENT TERÉZ BARÁTAINAK (a nővérek gondolataiból adventre)

Mit jelent virrasztani az adventi sötétben? Együtt várjuk a Fény visszatérését, a soha le nem nyugvó Nap megjelenését, a Vőlegény érkezését, aki az örök menyegzőre vezet. Milyen szép, hogy amikor mi, kármelita nővérek reggel énekeljük a laudest, abban az időben számos templomban a hívek sokasága vesz részt a rorate-szentmisén, és a Gyermekét váró Szűzanyával virraszt. Lélekben együtt tekintünk, vágyakozó szívvel a hajnalhasadásra, a Szűzanya igenjére és bensőnk imájában szemléljük az Ige megtestesülését. Mindeközben mi magunk is – az Anyaszentegyház tagjaiként – Mária nyitottságával fogadjuk be a Szentírás szavait, az Igét és az Eucharisztiát, Aki bennünk növekszik, míg tetteink által a szeretetben meg nem születik: egy jó szóban, egy segítségnyújtásban, egy mosolyban, egy „már megbocsátottam”-tekintetben… A karácsonyi Gyermek arcvonásai már-már felragyognak az Egyház-Anya ölén: számos gyermekének imával átitatott arcán és tettekre kész jóakaratában.

***

„A mi hazánk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is: az Úr Jézus Krisztust” (Fil 3,20). „Azért várjatok csak rám – mondja az Úr -…” (Szof 3,8) – A Szentírás telve van várakozó szívekkel, lelkekkel, akik vártak a Messiás eljövetelére; felénk is gyakran elhangzik a felszólítás, kérés, hogy várjunk „Urunk dicsőséges eljövetelére”, és  - nem utolsó sorban – ott van a várakozó Isten, aki szeretne Szívére ölelni mindannyiunkat. – Időnként elcsodálkozom (és el is szégyellem magam), hogy mennyi várakozás van az állatokban (pl. az ételre) és mennyi várakozás van az egész teremtett világban, ahogyan Szent Pál is megfogalmazza: „az egész természet együtt sóhajtozik és vajúdik” (Róm 8,22), „az Isten fiainak megnyilvánulását várja” (Róm 8,19).

Hogy van az, hogy éppen mi EMBEREK, „akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit”, leginkább csak akkor „sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását” (Róm 8,23), amikor eljutunk szegénységünk, bűnösségünk, semmiségünk… felismeréséhez, megtapasztalásához! Csak a sötétség, szenvedés képes fölkelteni bennünk az igazi mély várakozást Megváltónk után?!? – Szent Kolumbán apáttal könyörgöm: „Bárcsak (Urunk) engem is…fölébresztene tunyaságom álmából, és isteni szeretetének tüzével (…) bárcsak felgyújtaná bennem az iránta való hatalmas szeretet vágyát és szüntelenül égne bennem is ez az isteni tűz”.

***

„Istenünk könyörülő irgalma folytán meglátogat minket a magasságból felkelő Nap, hogy világosság legyen azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, hogy lábunkat a békesség útján vezesse” (Lk 1,78-79). – Pontosabban: meglátogatNA. Szelíden kopog szívünk ajtaján, mi pedig zavartan latolgatjuk: „És most mit csináljak?” Vagy: „Éppen most hagyjam abba a pihenésemet, jogos kikapcsolódásomat, élvezetes munkámat, sürgős kötelességteljesítésemet, vallásgyakorlatomat… egy váratlan látogató miatt?” – Pedig olyan egyszerű volna kinyitni. Beáramlana életembe a fény, átláthatóvá válnának kusza dolgaim, erőt kapnék ahhoz, hogy kidobjam kacatjaimat, amelyek beszennyezik lelkemet, életemet; rendeződnének bennem kétségeim, vívódásaim – szívemet, kapcsolataimat, környezetemet elárasztaná a békesség…

***

A Szűzanya, Mária mosolya teremti meg a mennyet a szívemben. Az Ő mosolya ragyog bennem, és békéje békét teremt lelkemben. – Mire hív ezzel? – Arra, hogy szemléljem ezt a békés mosolyt, ameddig engem is betölt. Nem kívül kell keresnem ezt a békét, hanem a legnagyobb rejtekben, a szívemben. Ahol Mária mosolya ragyog, ott jelen van az Úr. – Miért is ragyog Mária mosolya? – Azért, mert Szent Fiát szemléli. A Szűzanya mosolya leginkább Jézus arcán ragyog fel. – Mennyire el lehet merülni ebben a békés jelenben, amely örök! Túllép az emberi korlátokon, és megállapodik abban a csöppnyi Gyermekben, aki önmagába rejti Istent, és Isten elrejti Őt az emberben. Ő a jelenlévő Isten. Őbenne van az örök múlt, jelen és jövő, a mélység és magasság, hosszúság és szélesség. Jézus mosolya, amely Mária arcán ragyog fel, az Atya szívéből fakad, és tündöklik az emberi arcokon.

***

A kezdet és a vég nem ránk tartozik, csak ami a kettő között van, az a mi felelősségünk – olvastam valahol. A kettő között lévő rész az életünk, amelyben lehetnek örömteli és küzdelmes szakaszok. Ahhoz azonban, hogy ezeket emberi méltósággal, keresztény módon élhessük meg, szükséges a belátás, a nyitottság és a képesség a változásra. A szenvedések igazgyöngyei változhatnak, de hogyan is viseljük magát a szenvedést? – Fiatalon elhunyt nővérünk, Urunk Színeváltozásáról nevezett Kinga nővér, aki évekig küzdött a rákbetegséggel, így fogalmazott: hallgatni, nem panaszkodni; nem ítélkezni mások fölött; belső tartással élni. – Ezek által legyen fényes és örömteli ádventünk a magunk és környezetünk számára!

***

Mária, Kármel Ékessége és Királynője. Hatalmas asszony. Miben rejlik ereje? Miért fut előle a rossz és menekül minden hamis hatalom? – Mária ereje kicsinységében van. Mer kicsi lenni Isten és az emberek előtt. Csöndben, a rejtekben hordozza kilenc hónapig minden Élet Urát. Senki sem gondolta volna, hogy a hatalmas Isten egy gyönge és kicsiny leány méhébe rejtőzik. Egyedülálló bensőséges kapcsolat, amely titok. A legmélységesebb titok. Isten-hordozó – mondták Remete Szent Antalra, a szerzetesség atyjára. Mennyivel igazabb ez Máriára! Ez a fiatal leány, aki Isten tökéletes teremtménye, akit eleve megóvott a bűntől, Fiának érdemeire tekintettel – jár-kel az emberek között, akik nem is sejtik, ki van közöttük. – József és Erzsébet tudják a Szentlélek által. – Mária és vele együtt az emberré lett Isten kiszolgáltatott. József gondoskodására szorulnak. Egészen kicsik. – A názáreti otthon az alázat iskolája.

***

A Karácsony megünneplésére készülünk. Olyan sokszor hallottuk már Urunk születésének meghirdetését, mondjuk most mi is a pásztorokkal együtt: „Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg, hogyan is történt mindaz, amiről hírt adott nekünk az Úr!” (Lk 2,15b). Szítsuk fel lelkesedésünket, iránta való szeretetünket, kíváncsiságunkat, és menjünk el Betlehembe, hogy megnézzük, hogyan is történt mindez… A pásztorok azt találták ott, amit az angyal mondott nekik: „Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Amikor meglátták, elmondták, amit erről a gyermekről mondtak nekik” (Lk 2,16-17). A pásztorok mindent úgy találtak, ahogy előre mondták, de megismerkedhettek Máriával és Józseffel, láthatták az Újszülöttet. Mindannyian gazdagodtak e találkozás által, Mária és József is. Minket is kibontandó ajándék vár idén Betlehemben. Kapunk és adhatunk is. Egymástól, egymásnak. – Menjünk hát sietve!

Áldott, szent karácsonyt kívánunk minden kedves Barátunknak és Jótevőnknek,

a valódi béke ajándékával!

A marosszentgyörgyi kármelita nővérek