Mit jelent Erdélyben magyar kármelitának lenni?

Amikor az Úr valakit az Ő szolgálatára hív, radikálisan megváltoztatja a megszólított személy életét. Ilyenkor benső tapasztalatot szerzünk arról, amit Ábrahám átélhetett meghívásában. Így szólt hozzá az Úr: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel” (Ter 12,1-3).

Minket is, marosszentgyörgyi kármelita nővéreket, elhívott az Úr rokonságunk köréből, hogy az Ő „követei” lehessünk szülőföldünk számára.

Elődeinket, a szerzeteseket – az ószövetségi prófétákhoz és újszövetségi apostolokhoz hasonlóan – Isten barátainak nevezték.

Mi kármeliták, Szent Illés prófétát tekintjük szellemi ősatyánknak, aki bensőséges kapcsolatban élt az Úrral és buzgólkodott Érette. Elvonultságban és magányban mi is erre törekszünk: egészen Istené lenni és az Ő akaratát keresni, azt teljesíteni.

Az állandó imádság szövi át életünket, vagyis a bensőséges baráti, jegyesi kapcsolat Istennel és a testvéri szeretet, amelyben meg kell nyilvánulnia az Úrhoz fűződő hiteles szeretetnek. Ebből a barátságból adódik, hogy a jó Isten ügyeit sajátunkénak tekintjük. Melyek ezek?

Isten dicsőítése imáink, áldozataink, életünk által és embertársaink üdvösségének szolgálata.

Szemlélődő életformánknak missziós küldetése is van: Jézusról nevezett Szent Terézia anyánk szellemi örökségként hagyta ránk, hogy különösen is imádkozzunk az Egyház pásztoraiért és a népek vezetőiért.

Rendünk a Kármelhegyi Boldogasszony pártfogása alatt áll. Ez a tény számunkra, magyar kármeliták számára nagyon mély kötődést is jelent a Boldogságos Szűzanyához. Magyar népünk – Szent István királyunk felajánlása óta – Szűz Mária népe. Éppen ezért mi, akik Magyarok Nagyasszonya nemzetéből a Szűzanya Rendjébe kaptunk meghívást, életünkben fontos szerepet kap a közbenjáró ima nemzetünkért, Egyházunkért, papjainkért és vezetőinkért.

Nem véletlen, hogy Erdély földjén, Marosszentgyörgyön alapítjuk Kis Szent Terézről nevezett kolostorunkat. Kifejeződik ebben az a küldetés, amelyet az Úrtól kaptunk. Miként székely népünk a történelmi Magyarország (Szent István országa) védőbástyája volt, őrizve a Hazát, a hitet, az életet és az értékeket, úgy nekünk is éber, lelki őrökként kell óvnunk az élő hitet; lelki anyaságunkat megélve segítenünk kell hittestvéreinket és honfitársainkat az élet melletti tudatos döntésben és korunk szellemi káoszában is az igazi értékeket kell védenünk. Hogyan éljük meg mindezt?

Elsősorban nagy nyitottsággal a jó Isten és embertársaink felé, ugyanakkor józan megkülönböztetéssel. Ebben a Szentlélek világosságára és az Anyaszentegyház tanítására támaszkodunk – szívünkben hordozva és ízlelgetve Isten Igéjét. Mózes módjára – bensővé téve az ő szüntelen közbenjárását népéért – állandóan Isten előtt állunk, könyörögve irgalmáért.

Hétköznapjainkban kétkezi munkával keressük meg mindennapi kenyerünket. Ezáltal is közösséget vállalva az egyszerű, munkás emberekkel, akik kemény küzdelem és sok szenvedés árán keresik meg a mindennapi kenyeret.

Az a döntés, hogy Erdélybe, illetve haza jöttünk, valahol azt is kifejezi, hogy a történelmi

 Szülőföld – még ha nehezebb is itt a megélhetés – fontosabb, mint a külföldi (képzelt vagy valós) jólét. Együtt akarjuk hordozni a keresztet népünk fiaival, és hiszünk abban, hogy a kereszt életre vezet, ha Krisztussal hordozzuk.

Egy másik dimenzió, amelyet erdélyi alapításunkkal megélünk: küzdelem az összefogásért. A történelem sötétsége szétszakította Szent István király országát, de szellemi határait nem, mert azt a Krisztus-központú szívbéli magyarok őrzik.

Ezért igyekszünk naponta hűségesnek maradni Krisztushoz, hivatásunkhoz, közösségünkhöz, és meghalni önző énünknek. Ebben a harcban Krisztus Urunkra tekintünk teljes bizalommal, mert Ő ami reményünk és jövőnk szilárd alapja. „Azért nem félünk, mindőn a föld megremeg, s a hegyek a tenger mélyébe merülnek…”, mert „Folyóvizek árja örvendezteti Isten városát… Az Isten lakik benne, azért meg nem inoghat… Felindultak a nemzetek, lehanyatlottak a birodalmak… A Seregek Ura mivelünk… Nyugodjatok el és lássátok, hogy én vagyok az Isten, fölséges minden nemzetek között, fölséges az egész földön.” (Zsolt 45, 2. 4-7. 10)