Názáret

Názáret.

Egy csöndes, meghitt otthon: József, Mária és Jézus szentélye.

Názáret.

Az egymásra hangoltság művészete.

Názáret, amelyben az egymással való érintkezés közvetlen és egyszerű.

József, a családfő, „igaz ember volt” (Mt 1,19). Igaz, vagyis Isten szerinti ember. Nem járt más úton, csak Isten útján. – Engedelmes József.

A császár elrendeli a népszámlálást, és ő elindul a várandós Máriával. Nem fogadják be, és ő nem fenyegetőzik, nem kiabál. – Szelíd lelkű József.

Tovább megy – ki a városból. Nem nyugtalankodik, hanem keres. Kitartóan keres. Figyeli, Isten hol nyit meg neki egy ajtót. – Figyelmes József.

Azután jönnek a puszta emberei, a pásztorok. Befogadja őket. – Jószívű József.

Jönnek a bölcsek is. Befogadja őket, pedig pogányok. – Nyíltszívű József.

Álmában intést kap, fölkerekedik, és még az éjjel elindul. – Bátor lelkű József.

Jutalma, hogy „Jézus velük ment (…), és engedelmeskedett nekik.” (Lk 2,51)

A názáreti szentély lakói egymásban engedelmeskedtek Istennek. Szívükben kaput nyitottak egymásnak Istenben. Együttmozdultak, egyszerre indultak Isten felé, hogy terveit megvalósítsák.

A Kármel Mária názáreti szentélye, ahol Jézus otthon van Józseffel együtt. A Kármel a Szentcsalád otthona. Ez adja bensőségességét. Szent József a családfő. Szent Terézia anyánk, ezért hagyatkozhatott rá bátran. Gondoskodott Jézusról és Máriáról. Most pedig gondoskodik rólunk, az ő názáreti otthonának lakóiról.

Választhatjuk példaképül Szent Józsefet, aki engedelmes, szelíd, figyelmes, nyíltszívű, bátor. Jézus pedig vele ment és engedelmeskedett neki – Józsefnek. Engedelmeskedett neki: az Isten az embernek.

Ez a jutalmunk, ha követjük József példáját: Jézus velünk lesz, és nemcsak mi engedelmeskedünk neki, hanem Ő is – végtelen szeretetéből – engedelmeskedik nekünk. Mi hozzáfordulunk, és mondjuk: „Legyen meg a te akaratod!” Ő pedig válaszol: „Legyen meg a te akaratod!” Hiszen már nincs „az Ő és az én akaratom”, mert ez a kettő egy. Egyet akarunk Jézussal: megdicsőíteni az Atyát. A vágyunk, hogy „minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 4). Ezért vagyunk a Kármelben, hogy az Atya neve megdicsőüljön a földön és a mennyben, hiszen velünk van az egész mennyország Krisztusban.

Élünk, de már nem mi élünk, hanem Krisztus él mibennünk (vö. Gal 2,20). Ez annak ellenére így van, hogy gyöngeségünkben újra meg újra elbukunk. De fölállunk, és újból kezdjük. Mivel kicsik vagyunk, csak kicsit esünk. Nem zúzzuk halálra magunkat. Az Atya pedig mosolyog és fölemel: Te vagy az én szeretett fiam, akiben kedvem telik (vö. Mt 17,5). Nekünk is mondja, mert Jézust látja bennünk. Mi pedig nem akarunk mással dicsekedni, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével (Gal 6,14). A jászol és a kereszt, a megtestesülés és a megváltás elválaszthatatlanul egybekapcsolódik. Így van ez a mi életünkben is. Megszületünk az új életre a keresztségben, megszületünk az új életre a szerzetesi közösségben a beöltözéskor, a fogadalomtételkor és a mindennapok tűzkeresztségében. Vagyis születésünk pillanatától fogva járjuk a kereszt útját Jézussal. Együtt megyünk az úton Ővele és itt a Kármelben egymással. A jászolban és a kereszt jelében az Erős gyönge lett, azóta „az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében” (Gal 12,9).

„Ezen az éjjelen, mikor Jézus gyengévé és szenvedővé vált irántam való szeretetből, engem erőssé és bátorrá tett, rám adta fegyverzetét s ezen áldott éjszaka óta nem estem el egyetlen harcban sem, hanem ellenkezőleg: győzelemről-győzelemre mentem, s úgyszólván »az óriás pályafutását» (Zsolt 18,5) kezdtem meg” (Lisieux-i Szent Teréz önéletrajzából, A 115). Kis Teréz karácsonyi kegyelméből kérünk mindnyájunknak. Ha majd később nem is mondhatjuk, hogy nem estünk el egyszer sem, de azt – bízunk benne – igen, hogy küzdöttünk és küzdünk a szeretetért. Ez a legnagyobb kegyelem, mert ebben lehet vértelenül szentté válni.

Jézus, Mária, József könyörögjetek értünk! Ámen.