„Neki növekednie kell, nekem kisebbednem” (Jn 3,30)

„Neki növekednie kell, nekem kisebbednem” – ez nem csak Keresztelő János hitvallása és életprogramja, hanem Máriáé is.

A Szűzanya egész élete Istennek adott élet volt, de – ha lehet így mondani –, ez még inkább így lett az angyali üdvözlettől kezdve. Ez az esemény Mária meghívásának pillanata, ekkor mondta ki élete nagy igenjét a hivatására: „Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint”.

Ettől a pillanattól kezdve Mária már nem a saját életét élte, hanem elkezdte élni Jézus életét. Szemlélte, napról napra érezte, mint ölt testet testében az örök Atya örök Igéje, miként növekszik benne Jézus élete. S ahogy Szent Fia növekszik benne, úgy kezd el ő tudatosan kisebbedni, egyre kisebbé válni a maga szemében. Egyre inkább átengedi életét a misztériumnak, a benne növekvő Igének, az Atyának, aki irányítja az ő életét, és férjének, Józsefnek, aki által ez az irányítás konkretizálódik a mindennapokban.

Alighogy befogadta Isten akaratát, máris krízisbe került az élete (és vele együtt József élete is!): Vajon mit szól mindehhez jegyese? Milyen döntést fog hozni vele kapcsolatban? Élet vagy halál vár rá? És milyen élet? Nem tudhatja, mint ahogy mi sem ismerjük igenünk következményeit, de ráhagyatkozik az Atya akaratára, ahogy nekünk is tennünk kell hasonló helyzetekben.

Szülés előtt hosszú útra kell indulniuk a megszálló hatalom rendelkezésére.  Mária nem lázadozik, nem kérdezi, hogy miért? Nem szid senkit, se embert se Istent. Nem állítja önmagát a világ közepébe, aki köré mindennek és mindenkinek rendeződnie kell. Nem gondol a saját kényelmére, a holnapi napért sem aggodalmaskodik. Bizalommal és alázattal engedelmeskedik addig is, míg megérti, hogy mindennek Jézus miatt kell így történnie, akinek az Írások szerint Betlehemben kell megszületnie…

Alig hogy világra hozta Gyermekét, máris menteni kell annak életét. Menekül József szavára és az ő vezetésével. Hosszú, fáradtságos és nélkülözésekkel teli út vár rájuk Egyiptomig. És mi lesz ott? Hogyan fognak boldogulni? Mikor térhetnek haza? Nem tudja. Ráhagyatkozik az Atyára és férjére, Józsefre…

Mindez Jézus miatt történik vele, velük. Az ajándék feladat is egyben, és sok szenvedéssel jár. Meg kell feledkezni önmagunkról. Az a fontos, hogy Jézus éljen és növekedjen, ők pedig szolgálhassák ezt a növekedést egész lényükkel és minden áldozatukkal. Ez az ő hivatásuk, ez az ő boldogságuk. Kis Szent Teréz így fogalmazta meg ezt a tapasztalatot: „Éreztem, hogy szívembe hatol a szeretet, annak szüksége, hogy megfeledkezzem magamról, és ettől fogva boldog lettem”.

Amikor a Gyermek ellensége meghal, hazatérhetnek, de nem Betlehembe, hanem Názáretbe. Oda, ahová Isten mondja, aki el akarja rejteni Fiát a pogányok Galileájában, egy szerény ácsmester házában. Ott élik egyszerű mindennapjaikat nagy szeretetben és egymás növekedésének szolgálatában.

Ez a názáreti élet az, amelyre mi is meghívást kaptunk a Kármelben: Jézussal élni, az ő növekedését szolgálni magunkban és másokban, egymást szolgálni tisztelettel és szeretettel a mindennapokban.   

Miért szeretnénk mi más életet magunknak, mint amilyent Isten Mária által választott Fiának, aki anyja szavára tizenkét évesen újra visszatért a názáreti rejtett, szerény életbe? Nem akart kiragyogni belőle a nagyok által is megcsodált bölcsességével, hanem alázatosan hagyta, hogy szülei tanítsák őt Isten útjaira, mesterségre, emberi kapcsolatokra. A növekedés csendben történik, az alázatban és szolgáló szeretetben töltött hétköznapok során. „Milyen bölcsesség ez, amely neki adatott? Nem az ács ez, Mária fia?” (Mk 6,2.3).

József halálát követően Máriának csak Jézus maradt. Életét egyre inkább az ő szolgálatába állította befogadva és szolgálva mindazokat, akik Jézushoz jöttek. Ez egyre nagyobb önfeledtséget kívánt meg tőle. Jézus sokaké lett, és egyre kevésbé az övé. Ő pedig a sokakban szolgálta és szerette Jézust. „Ki az én Anyám, kik az én rokonaim?” (Mk 3,33) – kérdezte Jézus. Mária nem sértődött meg ezen a kijelentésen, hanem még inkább visszahúzódott és hagyta, hogy Jézus azzá növekedjen, amire az Atya őt meghívta, hogy teljesítse küldetését.  

Senki nem volt közelebb Jézushoz szenvedésében, senki nem élte át mélyebben a megváltás misztériumát, mint ő, senki nem hitt nála jobban Jézusban és az ő megígért feltámadásában, de ezzel is szolgálta mások gyöngeségét, ott állt mellettük megtört anyai szívével, hogy megkapaszkodhassanak benne és újra rátaláljanak az életre, Jézusra…

Amikor ma este megünnepeljük, hogy a Szűz megszülte Gyermekét és szeretetének pólyájába takarva a szegénység jászlába fektette, megújult buzgósággal lépjünk a Szűzanya nyomdokaiba, és saját igenünk nyomán rejtőzzünk el mi is vele együtt a mindennapi élet alázatába, szolgálataiba, testvéri szeretetébe!

Mária, Édesanyánk!

Szívből köszönjük neked Igenedet, amelyből üdvösségünk fakadt! Köszönjük, hogy befogadtad Jézust a méhedbe, a szívedbe, az életedbe, hogy mindig kisebbedtél azért, hogy ő növekedhessen. Kérünk, anyai szíved oltalma segítsen bennünket nyomodban járni, egyre inkább megfeledkezni önmagunkról a hétköznapokban azért, hogy általunk nővéreink és a ránk bízottak növekedhessenek hitben, reményben, szeretetben, békében és örömben. Ámen.

Katalin I. n.