Örvendj, Sion leánya, az Úr benned van!

Lectio divina advent 4. vasárnapjára (B év)

(Lk 1,26-38; 2Sám7,1-5.8b-12.14a.16)

Hat hónappal Keresztelő János születésének hírüladása után Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert, íme, gyermeket fogansz méhedben és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, aki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek, Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott. (Lk 1,26-38)

Szent Lukács evangélista, „miután mindennek elejétől fogva gondosan a végére járt” (Lk 1,3), Jézus életének történetét fogantatásával kezdődően mutatja be. Sőt, amikor még előbbre tekint, Jézus születésének körülményeit János születési történetével állítja párhuzamba, mivel János „az Úr színe előtt fog járni, hogy előkészítse az ő útját” (vö. Lk 1,76b), vagyis Jézus küldetésének előkészítése már Jánossal elkezdődik.

Ennek az új kezdetnek a hajnalán ott áll Mária, akihez Isten elküldi Gábor angyalt hat hónappal annak Zakariásnál tett látogatása után. Az angyal két találkozását, bár sok hasonlósággal bír, jelentős különbségek is jellemzik. Ezúttal az angyal nem Jeruzsálembe, a szent városba, a Templomba és egy paphoz kapott küldetést, aki éppen liturgikus szolgálatot végez sok hívő részvételével, hanem egy ismeretlen, nagyrészt pogány kis városkába egy ismeretlen fiatal lányhoz. A közeledést ehhez a helyhez, mintha a küldött perspektívájából mesélné el a narrátor. Az angyal, és vele mi is Galilea felé tartunk, egy Názáret nevű városba egy fiatal szűzhöz, aki még jegyes, Izrael történetén és társadalmán belül egy József nevű férfi jegyese, aki Dávid törzséből származik, s akinek neve Mária.

Az elbeszélés három részből áll. Az elsőben, mint láttuk, a narrátor bemutatja a szereplőket és a körülményeket (26-27. versek). A második részben egy helyzet és egy kinyilatkoztatás feszültségének vagyunk tanúi (28-38a versek). A 38b vers pedig egy rövid befejezést tartalmaz. A második szakaszban a dialógus során váltakoznak az angyal kezdeményezései és Mária válaszai. Az angyal köszöntésére Mária reakciója a zavar. Az angyal szavai kapcsán egy kérdést tesz fel, majd – az angyal válaszát követően – választ ad. E feszült helyzet során tanúivá válunk annak, hogyan válik Mária a Messiás – Isten Fiának – anyjává. A kinyilatkoztatás feszültsége abban áll, hogy meghirdeti Mária új identitását és főként születendő Fia identitását, aki Messiás és Isten Fia lesz egészen sajátos értelemben. 

Máriához belép az angyal, és ez a belépés bizonyára egészen máshogy történt, mintha édesanyja vagy jegyese lépett volna be hozzá. Valószínűleg imádsága idején egyszer csak ott volt mellette, személyes intimitása terében. Intimitása nem sérül, hiszen Istennel van, és Isten most egy angyala által szólítja meg őt. Ez a megszólítás titokzatos szavak révén történik, amelyek jelzik Isten iránta való messzemenő jóindulatát.  „Örülj!” – köszönti őt az angyal. (Zakariást nem köszöntötte!) „Örülj, Sion leánya!” – mondhatná neki, de most nem Szofoniás (3,14) vagy Zakariás (9,9) próféta szavaival akarja üdvözölni őt, hanem – mivel új dolog veszi kezdetét – új nevet ad e fiatal szűznek, Kegyelemmel Teljesnek nevezi őt. Ez a köszöntés annyira meglepő, hogy Máriát magába mélyedésre készteti. Belső útra indul: mit jelent az elhangzott szó, amely páratlan, nem utal az Írások egyetlen helyére sem. Mária személődésbe merül. Valami új, hallatlan dolog történik vele, és erről szeretne beszélni Istennel, aki vele van, amint az angyal is mondja: „Az Úr veled van!” Mária zavarba jött, tudósít minket a narrátor, hogy láthassuk, mi történik. Zavarba jött és belső dialógusba kezdett: mi lehet ennek a köszöntésnek az értelme? Egy alázatos, önmaga kicsinységének tudatában lévő istenfélő lányt zavarba hozhatnak ezek a hatalmas horderejű szavak: Mi történik vele? Mária „bensejében élő asszony” – mondja róla XVI. Benedek pápa (A Názáreti Jézus III/38), ezért kérdéseivel befelé fordul.

Érdekes R. Laurentin mariológus összehasonlítása az angyal szavai és Szofoniás szavai között. Mintha az utóbbiban benne lenne az angyal üzenetének tartalma: Örülj, Sion leánya, Izrael királya, az Úr benned van! Ne félj, Sion, az Úr, a te Istened közötted van, mint hős megmentő (=jósia) (Szof 3,14-17)!

És: Örülj, kegyelemmel teljes, az Úr veled van. Ne félj, Mária, nézd, fogansz méhedben és fiat szülsz, s ezt a nevet adod neki: Jézus (=az Úr megváltó), és Ő uralkodni fog. (Lk 1,28-33) (Vö. Mária az üdvtörténetben, 86).

Máriát köszöntés gyanánt örömre hívta meg az angyal, hogy már előre örüljön annak, amit ez a látogatás számára hoz. Az ajándék első része rá vonatkozik. Kegyelembe fogadottnak, kegyelemmel teljesnek mondja őt az angyal, áldottnak az asszonyok között, mert ilyennek látja őt Isten. Mint kegyelembe és áldásba öltöztetetthez küldte hozzá angyalát. Egyébként nemcsak Márián, hanem környezetén is elárad a kegyelem. János neve, akit Erzsébet hordoz, azt jelenti, hogy Isten kegyelmez. Anna prófétaasszony neve kegyelmet jelent, és ő Fánuel leánya, Fánuel pedig azt jelenti, hogy Isten arca. Amikor Isten meghagyja Mózesnek, hogyan áldja meg a népet, az áldás szavai között ott van: Ragyogtassa rád Arcát az Úr, mert az ő arcát látni kegyelem (P. Lefebvre). Most éppen Máriára ragyogtatja rá arcának fényét.

A beállt csendben újra a küldött szólal meg és megnyugtatja a szüzet, mint oly sok más bibliai szereplőt az évszázadok során: Ne félj! Kegyelmet találtál Istennél. Vagyis: minden rendben van, jó az, ami most történik veled. Istentől való, akinél kegyelmet találtál. A kinyilatkoztatás folytatódik, mert az angyalnak teljesítenie kell küldetését, el kell mondania annak lényegét. Ezúttal Mária számára ismerős igékkel kezdi beszédét: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél”. Majd elmondja az üzenet lényegét: „méhedben fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Fiad nagy lesz és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, és uralmának nem lesz vége.”

Az egész elbeszélés során csak az angyal szavaiban találunk krisztológiát. Sem a narrátor, sem Mária nem beszél Jézus személyéről. Mindent az angyaltól tudunk meg, és ezeket a lényeges dolgokat az evangélista már műve elején közli velünk főszereplőjéről. Mivel Isten küldötte mondja ki ezeket az igazságokat, ezek kinyilatkoztatottaknak és igaznak számítanak. Az angyal által itt felsorolt címek vonatkozási pontok maradnak az evangélium végéig, ehhez kell majd viszonyítani és ennek fényében kell majd értékelni minden későbbi hitvallást és megnyilatkozást Jézus személye kapcsán. Az angyal által közvetített krisztológia rövid és tömör. Néhány szempont segítségével azonban kibontható és elmélyíthető. Például annak összevetésével, amit az angyal Zakariásnak Jánosról, és amit Máriának Jézusról mond, az ószövetségi utalások fényében, és a Jézusról mondottak elemzése segítségével.

A János és Jézus közötti összehasonlítás célja, hogy megmutassa az utóbbi magasabbrendűségét az előbbihez képest. A közös vonások tagadhatatlanok: mindkettejük születését ugyanaz a Gábor angyal jelenti be. Mindkét alkalommal megmondja, hogyan kell majd elnevezni a gyermeket. Erről maga Isten döntött. Mindkét gyermekről azt mondja, hogy nagyok lesznek, hogy már anyjuk méhében megkapják a Szentlelket, és egyedülálló szerepük lesz Izrael történetében.  De a különbségek is világosak: János hivatása hasonló lesz Illéséhez, vagyis prófétai küldetés lesz, Jézusé pedig messiási küldetés.

Az Egyház által erre a vasárnapra a Sámuel második könyvéből kiválasztott olvasmány különösen is megvilágosító erővel bír ebben a témában. Isten azt mondta Dávidnak: „Nagy nevet szereztem neked, olyat, mint a föld nagyjaié” (2Sám 7,9), Jézusról pedig azt mondja az angyal: „Nagy lesz ő” (1,32). „Megszilárdítom királysága trónját” (7,13) és „az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját” (1,32). „Fiam lesz” (7,14) és „a Magasságbeli fiának fogják hívni” (1,32). „Háza és királysága örökre megmarad” (7,16) és „Uralkodni fog Jákob házán mindörökké” (1,33). Az angyal sajátos módon használja fel a korábbi próféciát, és ami abban Dávidra és utódjára, Salamonra vonatkozott, egyedül Jézusra vonatkoztatja. És ahogy Nátán nem beszél arról, hogy Isten felkente Dávidot, az angyal sem mondja, hogy Jézus fölkent lesz, hogy ő a megígért messiás. Ennek bejelentését a betlehemi angyalokra bízza. Bár Nátán a királyság kontextusában beszél, nem említ királyt, ugyanígy az angyal sem nevezi Jézust királynak, és nem mondja meg, hogy miben fog állni királysága. Nem mondja meg, hogy ugyanolyan harcos lesz-e, mint Dávid, Izrael védelmezője. Míg Nátán utódot ígér Dávidnak, Gábor angyal arról beszél, hogy Jézus királyságának nem lesz vége. Mit jelent ez? Élni fog az emberi történelem végezetéig, vagy örökkévaló lesz, mert feltámad? Ez a megfogalmazás, lehetővé teszi Mária és a keresztény olvasó számára a különböző olvasatot. Mi már tudjuk, hogy feltámadottként él és uralkodik mindörökké. Vajon ez már a születésével elkezdődik? Mária talán azt érthette meg belőle, hogy fia nagy király lesz, maga a Messiás. Az angyal itt Jézust a Magasságbeli Fiának nevezi, és ezzel a nátáni próféciára utal vissza, amely a zsidó hagyományban messiási értelmezéssel bír. Ha nincs is kimondva, az ószövetségi szövegek fényében, ahol a messiásnak Izrael Istenével való kapcsolatáról van szó, fontos, hogy a Messiás nem teszi és nem is jelentheti ki magát Isten fiának, hanem Isten az, aki így nevezi őt, és megosztja vele Izrael fölötti uralmát. Ha ez így van, akkor Isten Izrael királya, a Messiás csupán részesedik ebből a királyságból. Mindenesetre bár a kereszténység előtti zsidóság nem nevezi a messiást Isten Fiának, e szövegnek – ószövetségi háttérének fényében – messiási értelme van.

Az angyal által Jézusnak tulajdonított négy jellemző ugyanazzal az „és” kötőszóval van egymáshoz fűzve: nagy lesz és a Magasságbeli fia, valamint Isten neki adja Dávid trónját és uralmának soha nem lesz vége. Ez azonban nem jelenti, hogy Jézus király lesz, mivel fiú vagy fiú lesz, mivel király. A nagy jelző sem fejezi ki Jézus egyedülálló mivoltát, mivel ez János kapcsán is elhangzott már. Ha a fiú fogalom bizonyos ószövetségi szövegekben vonatkozik is a messiásra, más szövegekben (pl. Bölcs 2,18) az igazak kapcsán is előfordul. Az angyal nem pontosítja sem a királyság kezdetét, sem annak típusát, csupán a tényét közli Máriával, hogy tudhassa, kinek az édesanyja lesz (J.N. Aletti: Le Jésus de Luc). Mária tehát sok mindent megtudott az angyaltól, de hogy mindez mit jelent tulajdonképpen, azt majd az élet fogja kibontani számára.

A 34. versről Mária kérdése kapcsán rengeteg kommentár született, hogy mire vonatkozhat, és hogyan kell érteni. Mindenesetre az angyal számára alkalmat szolgáltatott arra, hogy újabb pontosításokat fogalmazzon meg Jézus istenfiúságával kapcsolatban. „A Szentlélek száll rád, a Magasságbeli ereje beárnyékoz, ezért szent lesz az is, aki tőled születik.” Milyen szép szentháromságos formulával ajándékoz meg bennünket az evangélium! S milyen szép ez a kép Máriáról, akit mint a szövetség sátrát beborít Isten felhője, a sekina, birtokba veszi őt, beléje költözik. Mária élő tabernákulummá, Isten hordozóvá válik. Eddig is az volt, amint Szofoniás szavai is jelzik, s amit az angyal meg is erősít, de ezután egészen sajátos és egyedülálló értelemben valósul meg ez. Mert Isten így szeretné, és neki semmi sem lehetetlen. S Mária igent mond erre, ő is ezt szeretné: genoito moi, legyen nekem a te igéd szerint – óhajtó módban fogalmazza meg. Önmagát szolgálóleánynak nevezi, és válasza révén olyan szolgálóleánynak bizonyul, aki teljes összhangban van Ura akaratával, teljes szívéből óhajtja annak megvalósulását.

Az angyal eltávozott – zárja a narrátor az elbeszélést. Ám Mária nem maradt egyedül. Méhében ott van Isten kézzel fogható jelenléte, lelkét pedig betölti az az öröm, amelyre az angyal felszólította. Örülj, Sion leánya, mert íme, eljövök és nálad lakom – mondja az Úr. A liturgia énekelteti velünk így a próféciát és az angyal szavát, újra meg újra örömre hívva meg Máriát és mindannyiunkat.

 

Zárásként néhány részletet szeretnénk megosztani Boldog Emmerick Anna Katalinnak az angyali üdvözletről való látomásából. Szemléljük most úgy Máriát és az eseményt, ahogyan számára látni adatott.

Estefelé, a vacsorát követően Mária betért saját hálókamrájába, maga elé tett egy kis asztalkát és egy henger alakú párnát, amelyre térdre ereszkedett. Fátylát leeresztette az arca elé, karjait keresztbe tette a keble előtt, de az ujjait nem fonta össze. Így láttam, hogy hosszan, buzgón imádkozik, égre emelt tekintettel. A megváltásért könyörgött, a megígért királyért és azért, hogy imádsága némi része legyen küldetésének. Hosszan térdelt elragadtatott imádságban, majd a keblére hajtotta a fejét.

Most azonban tőle jobbra rézsút, kamrája mennyezete felől olyan erős fény ömlött be, hogy úgy éreztem, engem az ajtó felőli falhoz taszít, és ebben a fényben láttam eléje leszállni egy lobogó szőke hajú, fehéren fénylő ifjút. Ő volt Gábor főangyal. Beszélt Máriával, miközben karjait kissé feléje emelte. A szavakat fénylő betűként láttam kilépni a szájából, olvastam és hallottam őket. Mária kissé jobbra fordította elfátyolozott fejét, de nem nézett fel. Az angyal azonban folytatta beszédét, és Mária, mintegy a parancsára, feléje fordította az arcát, kissé megemelte a fátylat, és válaszolt. Az angyal ismét beszélt, és Mária fölemelte a fátylat, megpillantotta az angyalt, és a szent szavakat mondta: „Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint.”

A Szent Szűz mély elragadtatásban volt. Fény töltötte be a kamrát. A lámpa fényét már nem láttam, mint ahogy a mennyezetét nem. Nyitottnak látszott az ég, egy fényköteg tekintetemet az angyal fölé emelte, ennek a fényáradatnak a kezdeténél a Szentháromság képét láttam, mint háromszögletű, sugárzó fényt, és én felismertem ebben azt, akit csak imádni, de elmondani nem lehet, a mindenható Istent, az Atyát és a Fiút és a Szentlelket, a mindenható Istent. Amikor a Szent Szűz kimondta: „legyen nekem a te igéd szerint”, a Szentlélek szárnyas megjelenését láttam, de nem egészen úgy, ahogyan általában galamb alakjában ábrázolják. A fej olyan volt, mint egy emberi arc, az alak oldalán szárnyakként fény sugárzott, kebléből és kezeiből három sugarat láttam a Szent Szűz jobb oldalára áradni, és vele egyesülni.

A Szent Szűz ettől a jobb oldalán behatoló fénytől teljesen átvilágított és áttetsző lett, és az áthatolhatatlanság, mint az éjszaka, meghátrált e fény előtt. Ebben a pillanatban a fény annyira áthatotta, hogy semmi sötét, semmi elfedett nem maradt benne, egész alakja fénylett és áttetsző volt.

Ezen átvilágítás után láttam, hogy az angyal eltűnik, a fényköteg, melyből előlépett, visszahúzódott; olyan volt, mintha a fényáradatot az ég magába szívta volna, és én láttam, hogy ebből a visszahúzódó fénykötegből sok zöld levelű, fehér rózsabimbó hullik a Szent Szűzre. (…)

Az angyal eltűnése után láttam, hogy a Szent Szűz mély elragadtatásban egészen magába merül, és láttam, hogy a megígért Megváltó megtestesülését önmagában, mint kicsi emberi fényalak kialakulását – minden részével, az ujjacskákig bezárólag – látta és imádta. (…)

Éjfél körül járt az idő, amikor ezt a misztériumot láttam. Bizonyos idő múlva Anna lépett be Máriához a többi nővel. A természet csodálatos megmozdulása keltette fel őket álmukból. A ház fölött fényes felhő jelent meg. Amikor a Szent Szüzet a lámpa alatt mély, imádságos elragadtatásban térdelni látták, tisztelettudóan visszahúzódtak.

Bizonyos idő múlva láttam, hogy a Szent Szűz felkel a térdelésből, és odalép a falnál lévő oltárkájához. (…) Meggyújtotta a falra erősített mécsest, és állva imádkozott. Egy magasabb pulton írástekercsek feküdtek előtte. Reggel felé láttam lepihenni. (…)

A Szent Szűz tudta, hogy a Messiást, a Magasságbeli Fiát foganta. Lelki szemei előtt feltárult. De akkor még nem tudta, hogy atyjának, Dávidnak trónja, amit az Úr Isten majd neki ad, természetfölötti; akkor még nem tudta, hogy Jákob háza, amely fölött Gábor szavai szerint uralkodni fog mindörökké, az Egyház, az újjászületett emberiség gyülekezete. Azt hitte, hogy a Megváltó szent király lesz, aki megtisztítja népét, és győzelemre vezeti a pokollal szemben. Akkor még nem tudta, hogy ez a király, hogy megváltsa az embereket, keserves kínhalált fog szenvedni. (A Szent Szűz Mária élete, 187-190)

*

„Istenünk, az angyali üdvözletkor a te végtelen, örök Igédet úgy fogadta a Szeplőtelen Szűz, mint Isten szent temploma, melyet elárasztott a Szentlélek fénye. Engedd, kérünk, hogy példáját követve alázattal vállaljuk szent akaratod teljesítését. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. (A nap könyörgése dec. 20-án)