Uram, adj innom!

         Lectio divina a szamariai asszonnyal (Jn 4,1-42)

Az asszony az emberi lelket jelképezi, aki mindaddig, amíg Isten személyes megszólítására nem tud felelni, tévelyeg a világban, nem találja helyét, hamis szeretetekbe menekül. Amikor azután Isten – aki megelőző szeretettel szereti – elérkezettnek látja az időt, megszólítja őt, és ha kell, folyamatosan szólongatja, hívogatja – ellenállhatatlan szeretetével megérinti szívét, hogy megnyíljon Teremtője közeledésére.

            Ez az asszony, Szamaria földjén, éhezik a szeretetre, az igazi, mély szeretetre. Ezt mutatja kétségbeesett keresése az igazi társ után, hiszen már a hatodik férfival él. De talán csak visszautasítást kap: amikor megunják, félreteszik. – Mi is kutatunk, szinte kétségbeesetten, a boldogság után, és gyakran sok idő, mire fölismerjük, hogy Istenen kívül nem található.

            Az asszony a legnagyobb hőség idején indul a kútra. A helyi társadalom által megbélyegzett, mert törvénytelen kapcsolatban él, nem csatlakozhat a többi asszonyhoz, akik a kora reggeli órában mennek vízért, de ő éppen ekkor találkozhat Jézussal. – Megbélyegzettségünk, kitaszítottságunk, szégyenünk valóságában találkozhatunk az Úrral; sebeinkben, amelyeket szégyellünk, talán még önmagunk előtt is. Ezen a résen keresztül lép be hozzánk Jézus, aki Isten létére kiüresítette önmagát, és emberré lett. Nincs olyan élethelyzet, amelyben ne lenne jelen, hiszen éppen azért jött, hogy mindenben közösséget vállaljon velünk. A bűn ütötte sebeinkre Ő az orvosság. – Adj innom – kéri az asszonyt, mert Ő szomjazza hitünket, szeretetünket. A Teremtő Szeretet ki akar áradni, és egészen be akarja tölteni teremtményét.

            Az asszony megszólíttatott. Először nem tud mit kezdeni a ténnyel: szóba áll vele egy zsidó, akinek meg kellene vetnie a Szamariából jövőt.  Az asszony először értetlenkedik, mert Jézus átlépi a konvenciókat: a zsidók és a szamariaiak ellentétét, valamint a férfi meg a nő társadalmi különbségét. – Mi is sokszor nehezen értjük meg: mit akar tőlünk Isten?

            Ha ismernéd az Isten ajándékát – mondja az Üdvözítő. Jézus szabadon hagyja az asszonyt a válaszban, feltételes módban szól hozzá. Bennünket is szabadon hagy: elfogadhatom közeledését és vissza is utasíthatom. – Szereti ugyanakkor, ha párbeszédet folytatok Vele. – Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg – mondja.

            Uram, add nekem ezt a vizet, hogy ne szomjazzam, és ne járjak ide meríteni – feleli az asszony. – Legtöbbször nem vagyunk képesek átlépni a földi dimenzión, túlságosan leragadunk az evilági dolgoknál. Istent csak a szükségleteink szintjén engedjük be az életünkbe: Segíts ebben vagy abban. Ő azonban túlmutat ezen: a víz, amelyet én adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne – mondja Jézus. – Szeretni Istent a szeretetért, aki Ő maga. Nem várni semmi mást Tőle, csak a szeretetet és Őt magát Önmagáért szeretni – ez az a belső út, amelyre hív.

            Menj, hívd ide a férjedet! – Az asszony kijelenti: Nincs férjem. – Jézus ezt válaszolja: Jól mondtad… Mert öt férjed volt, és akid most van, az nem a férjed. – Az asszony őszinte. Ez a kulcs minden kapcsolatban, az Istennel való kapcsolatomban is. Úgy állok az Úr elé, ahogy vagyok, nem szépítve a valóságot. Szent Terézia anyánk tanítja, hogy a belső ima útján az egyik legfontosabb: a helyes önismeret, még azoknál is, akik eljutottak – a kegyelem által – az Istennel való teljes egyesülésre. – Nehéz szembesülnöm önmagammal, aki valójában vagyok. Nehéz szembesülnöm a gondolataim, cselekedeteim következményeivel. – Jézus segít a megnyílásban: Menj, hívd ide a férjedet!  – Az asszony életében ez kényes pont, amit Jézus nyilvánvalóan tud, és csak akkor fedi fel, amikor az asszony nem beszél mellé, hanem nyíltan megvallja életének fehér foltját: Nincs férjem. – Ekkor Jézus kimondja a tényeket anélkül, hogy elítélné őt. Az asszony pedig a hit fényében már megnyílik, és az Istennel való kapcsolata előtérbe kerül: Hol kell imádni Őt?

            Jákob kútja abban az időben az udvarlás helye. Itt vár Jézus az asszonyra, akinek a hitére szomjazik (Szent Ágoston). Az asszony nyomorúsága vonzza Isten irgalmát. A földi szerelemben meghasonlott nő Jézusban egy másfajta szeretetet tapasztal meg, amely az üdvösség távlatára nyílik. Ez az az élő víz, a Szentlélek, amely örök életre szökellő vízforrás lesz benne. Jézus a testről a lélekre irányítja az asszony figyelmét: az Isten lélek, és akik őt imádják, Lélekben és igazságban kell őt imádniuk. – Ameddig csak az anyagi valóság dominál az életemben, addig csupán töredékesen vagyok képes befogadni Istent. Mihelyt fölfedezem, hogy a szívemben van egy másik világ, a természetfölötti, ahol az örök élet dimenziójában élhetek, máris Istennél vagyok, aki bennem lakozik. – Isten országáról nem lehet azt mondani, itt van, vagy amott, Isten országa bennetek van. (vö. Lk 17,21) – Ekkor kapom meg az igazi ismeretet Jézusról, az Isten Fiáról, mert a bensőmben rátalálhatok, miután megtettem azt a belső utat, amit a szamariai asszony is megtett. A tévelygés, keresés után elfogadom az Atya megszólítását Jézusban, bemegyek Hozzá szívem rejtekébe. Befogadom ajándékát, a Szentlelket, akiben megismerem magamat úgy, ahogy vagyok, és végül fölismerem a bennem lakozó Szentháromságot, amint azt mondja nekem: Én vagyok. Fölismerem Teremtőmet, aki közelebb van hozzám, mint én önmagamhoz. Ez a folyamat azonban fájdalmas: külső és belső, testi és lelki szenvedések sorozatában tisztul a szándék és a szív, míg képessé válik a Szentháromság egy Isten befogadására. A zsoltáros szavaival élve ez a folyamat: a szív kitágítása.

            Ezután kezdődik a misszió. Az asszony pedig otthagyta az edényét, elment a városba, és szólt az embereknek: „Gyertek, lássátok…” – Nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk. (vö. ApCsel 4,20)– Aki megtapasztalta az Istennel való benső életet, amihez nincs fogható, az tovább akarja adni.

            Az asszony szíve mélyén ott élt a vágy, hogy élete teljes legyen. Jézus látta őt, mielőtt Jákob kútjához ért volna és várt az asszonyra, aki első apostola lesz a szamariaik között. Az evangélium nem szól arról, hogy az asszony élete később hogyan alakult. Személyes tapasztalatunkból azonban tudjuk, hogy a Jézussal való igazi, mély találkozás után már nem azok vagyunk, akik voltunk: valami megváltozott bennünk, új látásmódot kaptunk és a szeretet Erejét, amely képessé tesz a változásra. A Lélek, az örök életre szökellő vízforrás már megkezdte működését lelkünkben, és nem nyugszik, amíg végbe nem viszi bennünk, amire az Úr küldte.

            Az Istennel való kapcsolat, a belső ima útja, ahol a rejtekben találkozunk Vele, tanuljuk élni a szeretetet, amely önzetlen, és túllép az adok-kapok sémán. - Kitartok az imában, az Istennek szánt időt Vele töltöm, akkor is, ha nem érzékelem jelenlétét, vagyis nem nyújt lelki élvezetet. – Nem látlak, nem érezlek, sötétben vagyok, mégis a hit fényénél tudom, hogy Veled vagyok, és szeretlek, bár rejtőző Isten vagy. Nem akarok mást, mint Te. Te tudod, mi jó nekem, vezess utadon! Ha sivatagon kell átkelnem, nem félek, mert az élő víz, a Lélek velem van. Uram, adj innom, mert hosszú még az út, és el kell jutnom testvéreimhez az örömhírrel: Megtaláltalak –, és hozzád kell vinnem őket, hogy ők is lássák dicsőségedet, amelyet nekem adtál.

Merítsünk a bennünk levő Élő Vízből, hogy életünk legyen és bőségben legyen! Áldott nagyböjti előkészületet és Krisztusban való feltámadást kívánunk szeretettel és imádsággal!